Chelsea–Dinamo Kijev, csütörtök 21:00
Talán még korai lenne kijelenteni, hogy a Chelsea kimászott a gödörből, de a legutóbbi két tétmeccsüket megnyerték a kékek. Ráadásul ebből az egyik a Tottenham elleni rangadó volt, ami ugyan gyötrelmes játékot hozott, de a három pont megszerzése kis túlzással élet-halál kérdése volt. Ezt követte egy másik derbi hétvégén, amit szintén megnyert Sarri együttese, bár a játék a kiesés ellen küzdő Fulham otthonában sem volt az igazi (1-2). Annak viszont külön örülhettek a vendégek, hogy Higauín hosszú idő után újra eredményes volt és ez pozitív lökést adhat neki a jövőre nézve.
Ha folytatódik ez a tendencia, akkor minden bizonnyal ezt a meccset is behúzza majd a CFC, várhatóan ugyanolyan szenvedős játékkal, mint az előző kettőt. A Bajnokok Ligájából kieső Kijev nem egy világverő csapat, főleg nem idegenben. Mondhatnánk, hogy kötelező a Chelsea számára a győzelem, de elnézve a londoniak szezonját, az óvatosabb megfogalmazás inkább lenne helyénvalóbb.
Tipp: Higuaín gólt szerez 1.97
Napoli–Red Bull Salzburg, csütörtök 21:00
Az már a múlt hét vasárnap előtt is biztos volt, hogy a Napoli idén sem lesz bajnok Olaszországban, de a Juve elleni hazai vereségük (1-2) végérvényesen deklarálta ezt. Már Coppa Italia küzdelmeitől is búcsúzott Ancelotti együttese, így egyetlen reményük maradt trófeát nyerni a szezonban, ez pedig értelemszerűen az Európa Liga.
A Salzburg elleni párharcnak egyértelmű esélyese a Napoli, nagyjából olyan forgatókönyvvel számolhatunk, mint a Zürichhel szemben pár hete (akkor kettős győzelemmel mentek tovább). Hazai pályán várhatóan megpróbálnak minél nagyobb előnyhöz jutni és ehhez meg is vannak a kellő kvalitású támadóik Mertens, Milik, illetve Insigne személyében.
A Salzburg már azzal is nagy bravúrt vitt véghez, hogy idáig eljutott. Persze az eddigi sikerekből meríthetnek erőt, kérdés, hogy ez mire lesz elég a nápolyi pokolban? Szoboszlai Dominik miatt magyar szál is van a történetben és ugyan eddig nem sok játéklehetőséget kapott az első csapatban, de érdemes odafigyelnünk rá, mert a játéka biztató jeleket mutat.
Tipp: Gólok száma 2,5 felett 1.74
Valencia–Krasnodar, csütörtök 21:00
Ez a szezon kicsit nyögvenyelős Valenciában, de azért egy kupadöntőt már biztosan játszanak, mégpedig a Barcelona ellen Copa del Rey-ben. Az Európa Ligában is jó esélyeik vannak a továbbjutásra, főleg, ha csütörtök este hazai pályán minél nagyobb előnyre tudnak majd szert tenni.
Márpedig a Krasnodar nem tűnik különösebben félelmetes ellenfélnek: a legutóbbi négy tétmeccsükön nyeretlenek maradtak. Ebben a sorozatban benne van a leverkuseni 1-1, aminek köszönhetően továbbléptek ebbe a körbe. Érdekesség, hogy a németeket otthon sem tudták megverni, a hazai környezetben lejátszott 0-0 után az idegenben lőtt góljuk hozta el számukra a megváltást.
Merész dolog lenne azt állítani, hogy a Valencia számolatlanul ontja a gólokat otthon, viszont a védelmük sem kapitulál gyakran. Ebben a naptári évben kilenc tétmeccset játszottak már a Mestalla gyepén és összesen két gólt kaptak ebben a periódusban, illetve 14-et lőttek.
Tipp: Hazai, kapott gól nélkül 2.16