A Football Italia arról számolt be, hogy súlyos influenzajárvány tört ki a lengyelek háza táján, a lap szerint akár az is előfordulhat, hogy halasztják a lettek elleni esti meccset.
A lengyelek csütörtökön Ausztria ellen léptek pályára, ahol egy jó iramú meccsen a három pont mellett némi influenzát hazavihettek. A lap szerint a Napoliban szereplő Arkadiusz Milik lehet a „főkolompos”, ugyanis elsőként nála – már az osztrák-meccs előtt – jelentkeztek a tünetek, ennek ellenére mégis pályára tudott lépni. Több nápolyi játékos is megfertőződött egyébként; az olasz U21-es válogatott Alex Meretnél is influenzát diagnosztizáltak, a spanyolok keretéből pedig kikerült Fabian Ruiz, miután az ő állapota olyan drasztikus volt, hogy néhány napra kórházba is került, ahol megállapították, hogy sertésinfluenzában szenved.
A hiányzók
Jerzy Brzeczek szövetségi kapitány arról beszélt a sajtótájékoztatón, hogy nyolc futballistája pályára lépése kétséges, név szerint Arkadiusz Miliket (csatár) és Krzysztof Piąteket (csatár) említette, de a lengyel média arról számolt be, hogy Jan Bednarek (hátvéd), Bartosz Bereszyński (jobbhátvéd) és Szymon Żurkowski (csatár) a fertőzés, Marcin Kamiński (hátvéd) pedig izomsérülés miatt biztosan nem lép ma pályára.
Jan Bednarek, Bartosz Bereszyński, Marcin Kamiński i Szymon Żurkowski nie znaleźli się w 23-osobowej kadrze reprezentacji Polski na dzisiejsze spotkanie eliminacji mistrzostw Europy 2020 z Łotwą.
Więcej https://t.co/GmW18v0yF7 pic.twitter.com/r2RztjtVn1
— Łączy nas piłka (@LaczyNasPilka) 2019. március 24.
Más források Wojtek Sczesny-t (kapus) és Mateusz Klich-t (középpályás) is a betegek közé sorolják.
Krzysztof Piątek Jan Bednarek, Bartosz Bereszyński, Mateusz Klich, Wojtek Szczęsny, łącznie 8 piłkarzy przeziębionych przed Łotwą.
Pjonteks, Bednareks, Berešinskis, Klichs, Ščensnis, kopā 8 poļu galvenie spēlētāji ir slimi. (augšējo elpceļu infekcija)#pollat
— Bałtycki Futbol (@baltycki_futbol) 2019. március 24.
A lengyelek megpróbálhatnak halasztási kérelmet beadni, ám azt csak nagyon speciális helyzetben engedélyezi az UEFA – erre a magyar válogatott történetéből is tudunk példát felhozni: 2015-ben az U21-es válogatottunk játékosai gyomorfertőzést kaptak el az Izrael elleni Eb-selejtező előtt. Hét játékosunk is kidőlt, a magyar küldöttség pedig halasztási kérelmet adott be, amit az UEFA illetékesei elutasítottak.
A meccsről
Várhatóan le fogják játszani az esti meccset, aminek még sok hiányzó dacára is a lengyelek lehetnek az esélyesei, hiszen a kilenc mérkőzés óta nyeretlen letteknél még „B”-csapattal is magasabb szintet képviselnek. Az oddszok nagyon ígéretesnek tűnnek, hiszen még nem reagáltak a fogadóirodák. Mivel a lengyelek közül hirtelen esett ki majdnem egy teljes csapatra való ember, ez megmutatkozhat a pályán is. Ha pontszerzése nem is, egy gólra jók lehetnek a vendégek.
Tipp: Gólok száma a vendég csapanál 0,5 felett – 2,80