Santiago Cazorla korábban már 77 alkalommal magára húzhatta hazája dresszét, ám három évvel ezelőtt egy rendkívül súlyos sérülés húzta keresztül a számításait. 2016-ban Achilles-ín-sérülést szenvedett, ám komplikációk léptek fel és tízszer(!) is kés alá kellett feküdnie. A nyolcadik műtét után elfertőződött a sebe, kis híján amputálni kellett az egyik lábát, végül megúszta, de a bőrátültetésnek köszönhetően a sérült Achillese nyolc milliméterrel rövidebb lett.
#LaPortada El calvario de Cazorla pic.twitter.com/gt3QVOdZf7
— MARCA (@marca) 2017. november 2.
Az orvosok azt jósolták neki, hogy csoda, ha járni tud majd, de ő nem adta fel, nyáron a Villarrealba igazolt az Arsenalból, és alapemberré vált régi-új csapatánál – most pedig 2015 után újra meghívót kapott a spanyol nemzeti csapat legjobbjai közé. Meseszerűen sikerült a visszatérése, 45 mérkőzésen lépett pályára idén minden sorozatot figyelembe véve, 7 gólja mellett 11 gólpasszal örvendeztette meg a sárga tengeralattjárósok szurkolóit.
A La Selección június 7-én Feröerre látogat, három nappal később pedig Svédországot fogadja az Eb-selejtezők "F"-csoportjában.
A SPANYOL KERET
Kapusok: David De Gea, Pau Lopez, Kepa Arrizabalaga.
Védők: Sergi Roberto, Jordi Alba, Jesus Navas, Sergio Ramos, Inigo Martínez, Diego Llorente, Mario Hermoso, Dani Carvajal, Jose Luis Gaya.
Középpályások: Rodri, Isco, Dani Parejo, Marco Asensio, Sergio Busquets, Fabian Ruiz, Cazorla.
Támadók: Rodrigo, Alvaro Morata, Iago Aspas, Oyarzabal.