A Ferencváros mindent elkövetett a máltai Valletta ellen, hogy izgalmassá tegye valamelyest a találkozót. Még az első percben Skvarka rúgta 5 méterről a kapufára a labdát. Majd szépen sorban jöttek az Fradi-helyzetek, de az első félidőben hét lövésből egyszer sem sikerült eltalálni a kaput. Helyette Lovrencsics egy ártatlan szituációban szabálytalankodott a tizenhatoson belül, amiért jogos tizenegyest kapott a Valletta. Sajnos Fontella nem puskázta el a lehetőséget és megszerezték a máltaiak a vezetést.
Rebrov végre észrevette, hogy Ihnatenko a játéka nem hogy hasznos, hanem kifejezetten káros a csapat játékára és a harmincharmadik percben le is cserélte Sigérre. Persze, ő sem váltotta meg a világot, de legalább nem adott el négy-öt labdát a középpálya közepén.
A második félidőben azért sokkal jobb volt a Ferencváros és voltak végre kialakított helyzetei a csapatnak. Tokmac a hatvanadik percben lezárta a továbbjutás kérdését, aminek lehetet örülni, de hogy nem lett kettős győzelem, annak nem.
Óriási tisztelet a magyar szurkolóknak, akik hazai pályát varázsoltak Máltára. Folyamatosan buzdították a csapatot, persze nagy kérdés, hogy ebből az idegenlégiósok mennyit értettek, mert a „harcoljatok”, vagy a „mindent bele” sajnos ukránul, vagy szlovákul nemigen hangzott el. Talán a Fradi szurkolók is szomorkodnak emiatt, hogy a játékosok nem tudnak magyarul, ők meg miért tanulnának meg más nyelven szurkolni ugyebár? Mégis csak egy magyar csapatról van szó!
Mivel a Dinamo Zágráb összesítésben 5:0 arányban nyert a grúz Saburtalo Tbilisi ellen, így ők lesznek a Ferencváros ellenfelei a következő fordulóban. A Zágráb ellen ennyi kihagyott helyzet és a középpályán elpasszolgatott labda nem fér bele. Sokkal jobban kell majd fókuszálni a játékosoknak. Ez a Ludogorec csapatánál is nagyobb falat lesz.