Montenegró (2,75) vs. Magyarország (2,65), csütörtök 20:45
A magyar válogatott a sorsdöntő Szlovákia elleni Eb-selejtező előtt Montenegró válogatottjával küzd meg csütörtökön. Bármilyen hihetetlen, de ez lesz Marco Rossi első felkészülési mérkőzése. Eddig tíz találkozón irányította a magyar csapatot, hat győzelem, egy döntetlen mellett három vereség szerepel a neve mellett.
Talán hangsúlyoznom sem kell, hogy ezen a találkozón ténylegesen csak másodlagos az eredmény. Lehetőség lesz új taktikai elemek kipróbálására, illetve biztosan több formációban is láthatjuk majd játszani a csapatot. Nagy Ádám és Pátkai Máté pihentesése miatt szinte biztos, hogy Sigér Dávid kezdőként lép majd pályára, és ezzel debütál a nemzeti tizenegyben. Nagy esélyt látok Gazdag Dániel játékára is, akit már sokadik alkalommal hív meg Rossi a keretbe, de eddig nem kapott lehetőséget. Kíváncsi leszek, hogy Szalai Ádám mellett vagy helyett ki fog szerepelni. Holender Filip lehet a befutó, aki egészen más típusú támadó, mint Szalai. A hamis kilences szerepkör kifejezetten jól áll neki a Luganóban, ahol nem csak eredményes, de a kiszolgálásban is jeleskedik. Jó hír Sallai Roland visszatérése, aki a sérülése előtt remekül játszott a válogatottban és a Bundesligában. Kérdéses, hogy mennyit tud maximális fordulatszámon játszani, de számítok arra, hogy lehetőséget kap, és Dibusz Dénes is megérdemelne legalább egy félidőt.
#Hungary’s squad against #Montenegro and #Slovakia.#football #Euro2020 pic.twitter.com/dtU7lMmeLQ
— Made in NB I (@nb_made) August 26, 2019
A személyeken kívül elsősorban a játékosmozgásokat érdemes majd figyelni. A labdakihozatalok sebességét és irányát, a támogatójátékot a szélső védőknél, a kombinációs mozgásokat a középpályán. Illetve azt, hogy hol szeretné megnyerni Rossi ezt a meccset. Ezekből lehet hosszabb távú következtetéseket levonni.
A montenegrói kispadon debütál majd a bosnyák származású Faruk Hadzibegic. Emiatt egy kicsit sötét ló az ellenfél. Mindenesetre azt hangsúlyozta a szakember, hogy számára nincs barátságos mérkőzés és maximális hozzáállást vár el a játékositól. Komolyan veszi a magyar csapatot, mert akik képesek Horvátországot legyőzni, azokkal számolni kell. Ettől függetlenül győzelemre készül. Az utóbbi idők sikertelensége és a szurkolók kritikus hangneme miatt rendkívül motivált ellenfélre kell számítanunk.
A csapat egyik legjobb játékosa Stevan Jovetić, aki sérülés miatt nem lép majd pályára, de biztosan ott lesz az Atlético Madrid védője Stefan Savic, aki nem Szalai szintű futballistákkal találkozik a La Ligában hétről hétre. Marko Jankovic neve lehet még sokaknak ismerős, aki mostanában ugyan kevesebbet játszik a Spalban, de remek játékos.
Nagy kérdés, hogy Rossi ezt a mérkőzést a szlovákok elleni felkészülésnek tudja be, vagy sokkal inkább hosszútávon gondolkodik, és a későbbiekbe fektet be. Megnézi milyen lehetőségekkel érdemes tervezni, vagy most más élvez prioritást?
Többgólos mérkőzésre és hullámzó játékra lehet számítani a sok csere és taktikai változtatások miatt.
Tipp: 2,5-nél több gól – 2,16