A labda gömbölyű, ma már nincsenek nagy különbségek a csapatok közt, és ha az a kapufa bemegy, akkor bármi is történhetett volna, igaz? Vagy, csak szerencsénk volt, és ezt igazából Thomas Doll is meg tudta volna csinálni, csak neki nem volt ilyen kerete? De az igazság odaát van!

Sergij Rebrov a lehetőségeihez mérten okosan választotta meg a kezdőcsapatát. Némi meglepetésre Isael játszott hamis kilences pozícióban és onnan mozgott ki bal és jobb szélre. Három defenzív felfogású középpályással lépett pályára az Ihnatenko–Kharatin–Sigér trió a védekezést erősítette. Botka és Heister támogató játéka ezúttal visszafogott volt, de rengeteg mélységi indítással próbálta feltörni az Espanyol magas védekezését a csapat.

A gól is ebből született. Blažić a saját térfeléről indította a jobb szélen kiugró Isaelt, aki labdát azonnal az érkező Tokmac felé adta volna, de az egész meccsen borzalmasan játszó Javi López megelőzte és a saját kapujába rúgta a labdát.

Ez olyannyira megrázta a hazai csapatot, hogy percekig csak szédelegtek a pályán. Pont a csapatkapitány Javi López nyilatkozta az összecsapás előtt, hogy mennyire várják már ezt a találkozót. A bajnokságban kifejezetten rosszul kezdett a csapat, és talán itt akarták megmutatni maguknak és a szurkolóiknak, hogy ez csak egy kisebb kisiklás volt.

Az első félidőt nézve nem tűnt egy apróbb formahanyatlásnak. Rengeteg egyéni hiba, elpasszolt vagy rosszul lekezelt labda és a lövéseik minősége pedig még ezt a szintet sem ütötte meg. Nemhiába őrjöngött David Gallego a kispadnál, a szurkolók pedig a tribünön. A helyzeten persze az sem javított, hogy Dibusz Dénes vezérletével a Ferencváros már a harmincharmadik percben látványosan húzni kezdte az időt. A korrektség szellemében említsük meg a montenegrói Nikola Dabanovic játékvezetőt és segítőit, akik rendre az Espanyol kárára ítéltek tévesen kirúgást szöglet helyett, vagy ok nélkül szabadrúgást ellenük.

A második félidő elején még volt egy remek Isael szabadrúgás, ami a kapufán csattant, de utána már szépen fokozatosan az Espanyol vette át a meccs irányítását és ekkor már gólveszélyesen focizott a csapat.

Az egyenlítő gól nagyon összetett okokból született. A szögletből érkező beadás után Blažić a földön maradt, miután tisztáztak a Ferencváros védői, amiért azt remélte, hogy sérülés miatt majd az Espanyol kirúgja a labdát. A gond azonban az, hogy addigra a katalán játékosok, már kellően frusztráltak volt a sok kamueséstől, időhúzástól és bírói tévedésektől, hogy eszük ágában sem volt a labdát játékon kívülre helyezni. Dibusz ahelyett, hogy a támadással foglalkozott volna, inkább reklamálni kezdett, így természetesen nem tudta felvenni a megfelelő pozíciót. A védelmi vonal, pedig teljesen feleslegesen futott a tizenhatos vonalára, hiszen les semmiképpen nem születhetett a visszaívelt labdából, mert Blažić még mindig az ötös vonalánál fetrengett. Jelzem, hogy sérülésről szó sem volt, mert a gól után ápolás nélkül felpattant, mintha mi sem történt volna.

Matías Vargas botrányosan gyenge fejesét még botrányosabban védte Dibusz a kapufára, akiről Sigér még így is másfél méterre le volt maradva, így a kipattanót már csak be kellett pöccintenie a támadónak a gólvonalról.

Érthetetlen volt számomra Isael lecserélése. Ő volt a legjobb zöldben futballozó játékos. A helyére beállt Signevich feladata a felívelt labdák megtartása vagy szélre való megjátszása lett volna, de sajnos egyik sem ment neki.

Az Espanyol összesen huszonegy lövést eresztett meg Dibusz kapujára, de csak öt találta el azt, illetve Granero találta el a kapufát. Úgy gondolom, ez kellőképpen jelzi, mekkora a gond a csapatnál. Ki kell emelni Pol Lozano százszázalékos passzmutatóját, hetvenhét átadás mellett. Csak összehasonlításképpen a magyar csapatnál Blažić volt a legjobb e tekintetben, harminckilenc pontos átadás és kilencven százalékos mutató.

Ha a Fradi egy kicsit jobban koncentrált volna a játékra az időhúzással szemben, akkor akár nyerhetett volna, de ez az eredmény is bravúrnak számít. Már csak pár pont kell a továbbjutáshoz…