Már csak tényleg és komolyan pár óra és felszáll a füst a Puskás Stadion felöl és özönlik a nép, hogy láthassa az új, mutatós ékszert, Budapest ujján a fényes ékkövet! Azért az odajutás régebben annyira nem volt egyszerű, az emberek csak fogtak egy számítástechnikai izébizét, séta közben regisztráltak, aztán mikor ők jöttek a virtuális sorban, lecsapták a jegyet. Mint az uruk elleni hiperparádésünnepimegnyitócsillámpóniovallovaglóskavalkáddíszkilövésre!
Annak idején komoly feladat volt a túra szervezése. Egy ilyet nekem is sikerült elkapnom, Édesapám a hóna alá kapott, válogatott meccsre utaztunk a Népstadionba, ahol a svédek ellen kellett volna valami aprócska győzelmecske, aztán gyihá a vb-re. Belházi Sanyi bácsi úgy tekerte annak a maga nemében szépséges farmotoros Ikarus 66-os, a „Bözsi” becenevű busznak a kormányát, hogy az ember le nem vehette a szemét a stilizált mozdulatsorról. Isten nyugtassa, gyönyörű sötétbőrű, fehérfogú ember volt, a mosolyáért megvesztek a nők, férfiasan, erősen nevetett, a hangja olyan érces, még most is beleborzongok, a szeme huncutul csillogott, és jaj, nagyon értette a focit.
Irdatlan embertömeg a Népstadionban, a vidéki kisfiú ennyi embert még tévében sem látott, igaz tévéjük sem volt, lélegzetelállító látvány, 80 ezer szurkoló morajlása, hömpölygése, lélegzése. Annyi érdekesség, megfigyelni való akadt, a meccs majdnem elsikkadt a látványtól, a vége egyenesen katasztrófa lett. Hiába vezette Illovszky Rudolf szövetségi kapitány a 76. percig eredményesen a válogatottat, egy irdatlan svéd pók, Ralf Edström a vége előtt kevéssel leugrotta a magyar védelmet, bebólintotta a magyar kapuba az ikszet hozó gólt, 3-3. Pedig betyár kis eredmény volt, csak éppen semmit nem ért. Innentől fuccs az álmodozásnak, oda a vb-részvétel, hazafelé csupa kesergés, megannyi zsémbelődő buszutas, Sanyi bácsi is hevesebben csavarta a busz volánját, (pedig Volánbusz volt) sőt még egy csúnya baleset is közbejött, ettől aztán teljesen peches napként ragadt be a június 3-a!
