Azért most elég jó érzés értékelni, mit mutatott a magyar labdarúgó válogatott egy horror roadshow során! Ha csak az utazást nézzük, egy kimondottan kikészítő turnét kellet lehoznia Rossi kapitány csapatának! Már az eleve meghökkentő volt – persze csak a külső szemlélőnek-, hogy a bolgárok elleni kimérést követően nem indult haza a nemzeti csapat, inkább maradt Szófiában, onnan ugrott Belgrádba!
Apropó Szófia! Ennek a magyar válogatott szempontjából sorsfordító meccsnek még mindig kellő csodálattal szabad utánanézni! Tényleg nem volt kiemelkedő a csapat játéka, de kit érdekel, ha győztek, nem is kicsit, a végeredményt figyelve magabiztosan! Pedig hogyan bemondta a jó Hriszto Sztojcskov, hogy nincs az az Isten, amelyik legyőzze az ő hőn szeretett országának kiválasztott labdarúgóit! De, Hriszto van! A magyarok, és még csak nem is isteni játékkal, ám mély alázattal, szenvedéllyel, mindent beleadva. Berbatov, a bolgár labdarúgás szépfiúja is indokolatlanul magabiztosan söpörte a témát, szereti Puskást meg minden, de nem tudja elképzelni, hogy ne az ő nációja jöjjön ki győztesen az egyszeri megmérettetésből.
Tessék, kettő nulla nem oda, már persze vélemény szinten! Balakov is sajnálta Szabics Imrét és Lisztes Krisztiánt, két egykori stuttgarti jópajtását, hozzátéve, különben ő sem tudta elképzelni, hogy nem a bolgár csapat lép tovább! Most azonban félre a verbális bosszú dolgozatával, előre az erénnyel, amely régen látott ragyogó tulajdonság a jelen magyar válogatottnál!
A szerbek, akik csupa nagymenőből álló, rém öntudatos, önérzetes náció, a legkevésbé híres játékos is a Strasbourg alkalmazottja! Szóval híres emberek, aztán legnagyobb elképedésükre olyan sziklaszilárd formát mutató, tökéletesen tudatos, erőteljes, taktikus játékot mutató magyarokra bukkantak, teljesen elment a kedvük az egésztől! Amikor pedig a második félidőbe berúgták a motort, addigra olyan karaktere és jól megérdemelt szerencséje volt a nemzeti csapatnak, amiért csak győzelem járt!
Egészen hihetetlen, ahogyan Rossi szövetségi kapitány kavarja a lapjait, már nem ájul be senkitől, megy a maga útján, a játékosok is elkezdték sejteni mit akar a tar tréner! A vereséget a helyén értékeli, látja a hibát, és a győzelmet is csínján kezeli, ha neki nem tetsző a teljesítmény! Emberei lelkesek, fegyelmezettek, bátrak, ha kell pimaszok, nem félnek. Régebben ez az pár érték nagyon hiányzott, mert bár az eredmény is fontos, az mindennél előbb való, hogy szépen, férfiasan küzdjenek a kiválasztottak.
Már csak emiatt is nagy a büszkeség a dagadó magyar kebelben, mert ezt az életérzést pár érthetetlen, morálisan megsemmisítő vereség igencsak levette ezt a hon fiairól. Persze akik csak szurkoltak. A játékosok sem sablonból nyomatják a válogatott mez érzését, látszik, komolyan is gondolják a dicsőséget. Könyves Norbert egészen különleges személy, akkor húzhatott magyar mezt magára, amikor már bőven lemondtak róla, igaz talán szóba sem jött másnál, Rossi viszont bízott benne, élt a lehetőséggel, odavert a szerbeknek!
Az oroszok elleni remi hangos elismerést érdemel, konok kitartással zavart állapotba kergették a jóval erősebbnek kikiáltott hazai csapatot. Ennek is megvolt a szépsége, egy csomó újonc léphetett pályára, ők a garancia arra, hogy a folytatás hasonló parádét hoz majd, mint ez a kora őszi hadjárat! A magyar labdarúgó válogatottról felettébb felemelő olyan barátságos, mosolygós, bizakodó hangulatban diskurálni, még a focihoz nem értőkkel is, ami pár évvel ezelőtt annyira nem volt jellemző.
