Végre Steven Gerrard is tudja, milyen érzés bajnokságot nyerni. Az egykori liverpooli középpályás, bár rengeteg sikert ért el hosszú játékoskarrierje során, a bajnoki cím mindig kicsúszott kezei közül. Most – a Rangers vezetőedzőjeként – révbe ért.
Múlt vasárnap – a Celtic FC 0:0-ás döntetlenjével – a Rangers 10 év után először nyerte meg a skót bajnokságot. A sokévnyi pénzügyi gond és sikertelenség után Gerrard vezetésével végre újra felülhettek a skót futball trónjára.
A Rangers magabiztosan nyerte ezt a bajnokságot. Mindenki szoros küzdelemre számított a sorozatban kilenc éve bajnok, ősi rivális Celtic-kel szemben, ennek ellenére már március elején eldőlt a küzdelem. A Rangers évről-évre jobban teljesít, fokozatosan lendültek formába.
Steven Gerrard három évvel ezelőtti kinevezését sokan kétkedve fogadták, de a 40 éves szakember módszeres, körültekintő munkájával mindenkire rácáfolt. Hatalmas játékostapasztalattal a háta mögött tudja, hogyan hozza ki a legjobbat a rendelkezésére álló keretből, a csapat szinte minden tagja folyamatosan fejlődik keze alatt.
Természetesen az edzői stábot is nagy dicséret illeti. Michael Beale másodedzőnek megkérdőjelezhetetlen érdemei vannak az idei sikerekben. A korábban a Chelsea, a Liverpool és a Sao Paolo csapatait erősítő mester tartja az edzések zömét, ő a taktikai zseni a színfalak mögött. Nem véletlen, hogy gyakran látjuk Gerrard-dal a kispadon hosszasan diskurálni. Ez persze semmit sem vesz el Steven Gerrard érdemeiből, aki ahogy 2018-ban megérkezett a klubhoz, rögtön új kultúrát teremtett. A több mint egy évtizednyi sikertelenségbe beleszürkült csapatot egyből felrázta és lefektette a jövőbeli sikerek alapjait.
Jelenleg ő a legjobb fiatal angol vezetőedző. Korábban Eddie Howe tűnt a következő nagy tehetségnek, de már egy éve nem dolgozik. Frank Lampard ígéretesen kezdett, de a gyenge második szezonja közepén menesztették. Wayne Rooney jól teljesít a Derby Countynál, de még túl korai messzemenő következtetéseket levonni.
Bár Gerrard legfontosabb feladata a bajnokság megnyerése volt, a legnagyobb teljesítménye mégis a Rangers legjobb tizenhat közé jutása az Európa Ligában. Már tizenegy nemzetközi mérkőzésen veretlen a csapata ebben az idényben. A további menetelés sem lehetetlen, hiszen ez a Rangers bárki ellen jó esélyekkel lép pályára.
Kiváló játékosokból nem feltétlenül lesz jó edző, de Steven Gerrard úgy tűnik a kivétel, ami erősíti a szabályt.