Aránylag jól sikerült lehozni ezt a hínár, húsvét ünnepéhez közelebb álló hasonlattal, keltkalács sűrűségű vb selejtező szűk egy hetét. Ha nem vesszük ide, hogy Lovrencsics Gergő milyen szépen megúszta a dögnagy luftrúgást, tiszta szerencse, nem sérült meg a mátrix tábla, ahogyan a jobb hátvéd belecsapódott, miután olyan röhejesen körberúgta a levegőt egy beadást imitálva.

Kalmár Zsolt pokoli szerencsétlen földet fogása sem a legjobb pillanatok közé tartozó emlék, szegény, amúgy bombaformában és nagy kedvvel játszó középpályás egy komoly sérülést szedett össze. Elsőre úgy tűnt, csak egy apró valami, mára kiderült, bizony ebből nem nagyon lesz Eb, ha csak valami mágikus erő nem lép közbe, és egészségesre imádkozza Zsolt beteg lábát. Az oldalszalag szakadás az egyik legrosszabb, leghosszabb rehabilitációt igényló sportsérülés, a versenyzők azon rimánkodnak, bár sohasem történjen ezzel a testrésszel semmi. Most ez sem számított. A rosseb egye meg ezt az egészet!

Kalmár Zsolt tényleg nagyon fontos ember a válogatottban, a Dunaszerdahelynél jogosan mérgesek, a csapat vezető ereje kiesett bő négy hónapra. Úgy, hogy ő a legjobb rész a klub felnőtt csapatánál, hétről hétre példa, gólerős, nagy akarat, most meg roki! Oké, nagy az ő bajuk, ennél jobban borong a magyar Kalmár pótolhatatlan hiányzása miatt! És hát persze a lengyelek elleni 84. perces kihagyás is borzasztóan bosszantó.

Addig karakteres a csapat, sehol a nagy mágia, majd egy pillanat kihagyás, lehet jajgatni, hiszen Lewandowski, Európa legnagyobb gólvércséje, szakadár harcosa, gólgerillája, Terminátora beverte. De kegyetlenül. Az éjjel 11-kor kiszakadt ideges, dühösen őrjöngő mondatok visszaidézhetetlensége nagy mentsége a nyomdafestéknek, ha csak egy pár szó is ismétlésbe, nyilvánosságra kerülne, annak büntetéséből bőven jutna a fegyelmező hatóság mindennapjainak megkönnyítésére. Tényleg nagyon idegesítő, a lengyel vérprofi sehol nem látszott, szenvedett, görcsösnek tűnt, majd villant, erre Sousa edző azt találta mondani, ők hagytak Pesten két pontot.

Ezt szóvá tettem, mekkora egy balfék benéző a portugál, válaszként, persze névtelenül, olyan gyűlölet áradat zúdult rám – amivel különben cseppet sem törődöm –, majdnem azt hittem ezek az a láthatatlan távolságból hőbörgő eperkutyák nem is látták a meccset teljes egészében.

És bizony az a San Marino elleni meccs sem volt olyan sima, mint ahogyan azt pár beképzelt gondolatbetyár kitervelte. Meg kell állapítani, manapság már nincs olyan, hogy gyenge, botos csapat! Igenis mindenki megtanult focizni, aztán csak idő kérdése, hogy ez hogyan forrja ki magát.

Mondjuk a magyar válogatott hozta az eredményt, ha nem is simán, nagy melóval, de a három pont bent a zsákban. A kiegyenlítettségre szép példa a németek égése, egy feltörekvő, ambiciózus ország kiválasztott bandája hazai pályán verte őket, Goran Pandev, ez a ravasz róka csúfolódásba kergette Germániát, Észak-Macedónia pedig még most is a dicsőségben fürdőzve többszörösen másnapos. Andorra pedig komoly kihívásnak tűnt, elég csak a pár évvel ezelőtti magyar csúfságra gondolni, de hát a mostani 90 perc is bizonyíték, kőkemény akarattal lehet győzni.

Eddig a magyar csapat vb selejtezőn nyújtott játéka elégedettségre adhat okot, bár mondom a lengyelek elleni kihagyás elég bosszantó, a jellem megmaradt, Kalmár Zsolt nem, ám Rossi kapitány biztosan megint talál egy kiemelkedő fickót, akit álmélkodva nézhetünk, az ellen meg foghatja a fejét:

Ezek megint miért nem kaptak ki, pedig szájjal jobbak vagyunk!