Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

 

Péntek este 21 órai kezdettel Törökország és Olaszország megkezdi a 2020-ról 2021-re tolódott Eb-t.

A részben olasz rendezésű kontinensviadalon a „Gli Azzurri” hazai környezetben, a fővárosi olimpiai arénában fogadhatja az „Ay-Yıldızlılar” együttesét, még ha papíron nem is ők lesznek a házigazdák. Ha van olyan mérkőzés, ahol az előzetes erősviszonyok mellett a múlt is egyértelműen egy oldalra dönti a párharcot, akkor ez pontosan az, ugyanis a törökök még sosem tudtak nyerni az olaszok ellen. Az eddigi 13 összecsapásukból tíz alkalommal is a kékmezesek diadalmaskodtak három döntetlen mellett, bár annyi szólhat a csillag és félhold csapata mellett, hogy a legutóbbi találkozásukkor nem kaptak ki, de az 2016-ban volt egy barátságok mérkőzésen két nagyon más együttes közt.

 

Roberto Mancini 26 fős kerete leginkább a középpályán nevezhető bivalyerősnek, ami a 4-3-3-as hadrendnek a legfontosabb része lehet náluk. A védelem közepén inkább a veteránokra épít, ahol Bonucchi, Chiellini és Acerbi kaphatnak esélyt középen, míg a szélen akadnak inkább a kérdőjelek, mert kissé túlzottan is támadó szellemű a felhozatal. Elől Chiesa és Immobile lehet a két kulcsfigura, de a padról is minőségi játékosok szállhatnak be.

Csoportgyőzelem: 1,50

Végső győzelem: 9,50

 

Şenol Güneş együttese a védelemre építhet, ahol talán csak a bal oldal lehet kicsit kérdéses, de középen válogatni lehet a topligás bekkekből és jobbra is van minőségi alapanyag. A középpályán inkább középen tudnak felsorakoztatni jó neveket, kezdve Hakan Çalhanoğluval, de a szabadrúgásairól méltán híres İrfan Can Kahveci is szóba jöhet. Elől a francia bajnoki címet nyerő és a válogatott rutinos kapitánya Burak Yılmaz lehet a meghatározó karakter, aki mellett, a klub szinten csapattársa Yusuf Yazıcı is említést érdemel.

Csoportgyőzelem: 7,00

Végső győzelem: 56,00

 

Kapcsolódó cikkek