Ukrajna egy hosszú utazás után esélyesként léphet pályára Észak-Macedónia ellen.
Egy Amszterdam – Bukarest távolságot megtéve játszik újra Andriy Shevchenko legénysége, s szeretnék megszerezni az első pontjaikat a tornán, mert bár két gólos hátrányból felálltak az Oranje ellen, de végül mégis kikaptak az Eb eddigi legjobb meccsén. Ezúttal nekik kell e kezdeményező félnek lenni, ami egy támadóbb szellemű felállást és kevésbé defenzív középpályások játszatását kívánná meg.
Csoportgyőzelem: 31,00
Továbbjut a csoportból: 1,40
Nem csak kijutottak, hanem a tisztes helytállás első lépését is megtették Igor Angelkovskiék, akik igaz, hogy csak mintegy 70 percig bírták Ausztria ellen, de megszerezték történetük első kontinenstorna találatát, méghozzá ki más tette volna ezt, mint Goran Pandev, aki a második legidőseb gólszerző lett ezzel. Most is a stabil védekezésre fognak építeni, ami egész jól működött, amíg nem kellett futni az eredmény után, de egy kicsit bátrabb játék kell a középpályásoktól, hogy ha szeretnének helyzeteket kialakítani.
Csoportgyőzelem: 201,00
Továbbjut a csoportból: 7,00
Rangadónak vártuk, de kérdéses, hogy az lesz-e a Dánia – Belgium összecsapás.
Annak tudatában, hogy mi történt az első mérkőzés első félidejének végén Christian Eriksennel, és hogy milyen nyomást helyeztek a dánokra az UEFA részéről az akkori folytatást illetően, a gárda morálja valószínűleg nincs a toppon és a torna egyik lehetséges meglepetéscsapataként számontartott északiak könnyen lehet, hogy nem is tudnak kimászni a mély gödörből, amibe belekerültek.
Csoportgyőzelem: 8,50
Továbbjut a csoportból: 1,90
A belgát Szentpétervárról utaznak át Koppenhágába a második meccsre, ahol az elvileg másik csoportgyőzelemre esélyes együttessel mérkőznének, de a körülmények tudatában ez is könnyen lehet, hogy egy laza győzelem lesz számukra, mert nagyon jó formát mutattak már az oroszok elleni első meccsen is. Roberto Martinez elveszítette Castagne-t, aki arccsonttöréssel már biztos nem szerepel a tornán, de ezen kívül még az is belefért nekik, hogy Eden Hazard kapjon pár percet formába lendülni. azard
Csoportgyőzelem: 1,21
Végső győzelem: 7,25
Group C of Euro 2020! #EURO2020 #NED #UKR pic.twitter.com/gwxbCt77Sh
— Sportskeeda Football (@skworldfootball) June 14, 2021
A győzelemmel rajtoló Hollandia és a szintén három pontos Ausztria a csoport első helyéért játszhat.
Igaz, hogy voltak két gólos előnyben is, amikor úgy tűnt, hogy simán bedarálják az ukránokat, de egy rövidzárlat alatt majdnem két pontot buktak, de végül a szurkolótábor győzelembe hajtotta őket. Ezúttal egy stabilabbnak tűnő védelem ellen kell bizonyítani, hogy javulhat az a helyzetkihasználás, mert bár Frank De Boer inkább csak rossz döntésekkel élt a végén a szerencse is mellettük állt az első körben.
Csoportgyőzelem: 1,25
Végső győzelem: 17,00
Nyögvenyelős siker volt a nyitófordulós, de milyen legyen a történelem első osztrák győzelme az Eb-n? Most egy Bukarest – Amszterdam út után kellene helytállni a csoport legjobbja ellen, akik ráadásul saját közönség előtt lehetnek, nekik pedig egy sokkalta védekezőbb felfogás lesz szükséges, hogy ha komoly céljaik vannak ezúttal is. Nem lesz egyszerű dolga Franco Foda csapatának, de a kapitány jól nyúlt bele az első összecsapásba is, így a padon lévők közül tőle várhatunk valamit inkább.