Az, hogy a német válogatott az Európa-bajnokság nyitómérkőzésén ilyen szépen borotválta a skótokat, több szempontból is megkönnyebbülést hozott.
Először is, Julian Nagelsmann nem hiába zsonglőrködött, a felkészülési meccsek alapján meglehetősen rozoga válogatottja komoly söpréssel indított a kontinenstornán. Az 5-1-es radír miatt a helyi szövetség is felsóhajtott, enyhén távolodóban a blama, a rémisztő vízió, hogy hazai terepen megégjenek, emiatt a kutyát sem érdekelné a következő pár hét viaskodása.
Annyi kínos csapást követően végre egy tiszteletre méltó eredmény a Nationaltól, még úgy is, hogy félidőben a szoknyás skót szurkolók lemondtak bármilyen komoly fellépésről. Talán súlyosan gyötörte őket a sör miatti vizelési inger, meg rohadtul nem erre a teljesítményre számítottak. A meccs előtti, München belvárosában lejátszott hang sztrecsinget simán nyerték a skótok, alapból ledudálták a német gidahangút, ez különben éppen semmit nem számított a gyepen.
Megkönnyebbült az UEFA, oly sok tikkasztó nyitómérkőzés után komoly gólorgia, erre joggal csettinthet Ceferin és banditái, megmenekült a fakó színtől a torna. Megannyi csuma egynullás antréra jött ez a gólzuhatag.
A magical performance from Musiala 🪄🇩🇪@Vivo_GLOBAL | #EUROPOTM pic.twitter.com/spbLGVwHJ3
— UEFA EURO 2024 (@EURO2024) June 14, 2024
A világ is felsóhajthat, hiába a németek két bukott háborúja, ezek valamit mindig kitalálnak, néha ők a legjobbak. A rendező semmit nem bíz a véletlenre, kézben tartja az irányítást, jöhet a balhés angol, őt is beszorítja a szabályba, bármennyire is ellenkeznek. Egy ilyen viharos közállapotban mind európai, mind német színtéren végtelenül fontos, hogyan rajtol a világérdeklődésre számot tartó esemény, nagyban befolyásolva a mindenféle feszült közállapotot.
A német népek meg akár elfeledkezhetnek megannyi edzőmeccses szégyenítéséről, a magyarázhatatlan, kaotikus szövetségi kapitányi káoszról. A skótok elleni eredménnyel szabad nagyot álmodni, ez a csapat, ebben a formában akár durva söprést is végrehajthat. Az milyet robbanna, ha rendezőként Európa bajnokaként zárnák a következő egy hónapot?