Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

A T1-nak csak egy igazi sikere volt idén, azonban az Esports World Cup döntőjében pont a Top Esports felett arattak győzelmet. Fakeréknek viszont a nyári visszaesést követően muszáj bizonyítania, hogy itt a helyük Worldsön.

Október 3-án veszi kezdetét a 2024-es League of Legends World Championship főtáblája, ahol a világ legjobb 16 csapata küzd meg a rájátszásba való továbbjutásért. A MAD Lions KOI, a GAM Esports, a PSG Talon és a paiN Gaming számára már egy hete tart a menetelés, viszont a többi brigádnak még csak most indul a LoL-világbajnokság! A mezőnybe – bár épphogy – de odaért a címvédő T1, de Lee „Faker” Sang-hyeokék első ellenfele sem lesz könnyű, ugyanis a Top Esports ellen kell pályára lépniük.

Top Esports vs. T1, csütörtök 15:00

A Top Esports kisebb visszaesést mutatott a tavaszi második helyükhöz képest, ugyanis csak bronzérmet szereztek a nyári LPL rájátszásában. Ennek ellenére a pontok alapján a kínai régió második seedjeként vehetnek részt a Worldsön, ahol nagyon sokat kell bizonyítaniuk, hisz tavaly Yu „JackeyLove” Wen-Bóék voltak az egyetlen keleti csapat, amely nem jutott be a rájátszásba. Emellett arról is tanúbizonyságot kell adniuk, hogy nem lesznek örök másodikak a Bilibili Gaming mögött – az idei LPL tekintetében pedig ez lesz a legnehezebb feladatuk.

Lin „Creme” Jianra és Tian „Meiko” Yere lesz érdemes figyelni. Creme-nek ez az első világbajnoksága, míg Meiko már harcedzett veterán, aki az egyik, ha nem a legjobb támogató a mezőnyben.

Meikóval pont első ellenfele, Ryu „Keria” Min-seok veheti fel a versenyt – azonban ez a tavalyi vb-győztes T1-ról nem mondható el. Bár a T1 remekül kezdte az idei szezont, egyik LCK-idényt sem tudták behúzni, valamint az MSI-döntőbe sem jutottak be. Az Esports World Cupot azonban megnyerték – ráadásul pont a Top Esports ellen küzdöttek a fináléban.

Bár az még egy más meta volt, a T1 az első meccset leszámítva könnyedén nyert a kínaiak ellen. Fakernél még egy Yasuo is előkerült a tradicionálisabb hősök után, míg Creme-ék csak futottak az eredmény után. A csütörtöki ütközetben is a középső ösvényt lesz érdemes figyelni, hisz nagyon sok múlhat a titánok harcán.

Bár a T1-nak magasabb az első frag aránya, Gao „Tian” Tian-Liang jóval agresszívabb dzsungeles, mint ellenfele, így a Top Esports ezen a téren okozhat meglepetést – ám nem hinnénk, hogy gyorsan. A választott hősöknél is érdemesebb a szokatlanra tippelni – leszámítva a toposokat, ott ugyanis még mindig Renekton, Rumble és K’Sante a sláger.

Tipp: Time of First Blood 6:00 minutes or more 2,40

Kapcsolódó cikkek