A Bayern München kíméletlen fellépése a feljutókkal szemben többször is jelentette a mérleg nyelvét a bajnoki versenyfutásokban, ám most a hibátlan mutató megőrzése csak az ezüstérem begyűjtése felé lehet egy újabb lépés.
FC Heidenheim – Bayern München, szombat 15:30
Most akkor önfeledtek vagy motiválatlanok a bajorok játékosai?
Ez a két narratíva váltakozik azóta, hogy Thomas Tuchel távozását hivatalosan is bejelentették. A sors, esetleg a tréner nyomás alóli felszabadulása gyökeres változáshoz vezetett a csapat dinamikájában és megágyazott a fenti szólamoknak. A SC Freiburggal vívott mérkőzésük első félórájában a korán felvett 2-2-6-os formációba rengeteg hiba csúszott és a szélen keletkező területeket a labdavesztések után képtelenek voltak levédekezni.
A hátsó négyes elhelyezkedését úgy alakította át Tuchel, hogy labdabirtoklás során a középhátvédek bal oldalára rendelte Leon Goretzkát, akit korábban csupán a védők sorozatos kidőlése okán használt ezen a poszton. A középpályás visszahúzásával egy háromfős lánc alakult ki, ami kevésbé kitett az átmeneteknek, miután a lassú, nem túl fordulékony Eric Diernek immár a középső, szűkebb területet kell levédekeznie.
A másik előnye is a létszámhoz köthető, avagy rendszerint van egy szabad ember a hármasban, aki labdacipeléssel progresszivitást hozhat a játékba, illetve csaliként működve magára ránthat valakit, majd az így felszabaduló csapattárshoz továbbíthat. Ebben a hatos posztot megöröklő, tempót diktáló Aleksandar Pavlovic és a mellé időszakosan visszalépő, az ellenfeleiről lefordulva azonnal ritmust váltó Jamal Musiala is tündökölt.
A kezdeti hurráoptimizmus azonban tovaszállt a „Der Klasiker” alkalmával mutatott teljesítmény következtében. A fentebb említett felszabadultság és motiválatlanság már csak azért is lehet tévút, mert a Borussia Dortmunddal vívott derbi előtt nem is titkolta senki, hogy figyelték a Bayer Leverkusen-TSG Hoffenheim meccset a „gyógyszergyáriak” botlásában bízva.
Az ottani demoralizáló események és a válogatott szünettel járó fásultság, Pavlovic hiányával keverve vezethetett egy lassú, dekoncentrált Bayernhez, amely építkezését egy közel sem topformában lévő BVB is lekövette, és amennyiben mégis rést ütöttek az első vonalukon, akkor legtöbbször Konrad Laimerre hárult a szervező szerep. Az osztráknak, mint stabil bástya kellett volna működnie, ám ehelyett a tőle várható állandó vertikalitást próbálta hozni, ami a kontroll végleges elvesztéséhez vezetett.
A heidenheimiek egy minden várakozást felülmúló ősszel a hátuk mögött, nyugodtan fordulhattak rá a szezon második felére, ahol eddig hiába csentek pontot Bajnokok Ligája-szereplésért küzdő kluboktól is, összességében szembejött velük a valóság. A hatalmas kontraszt egyes egyének visszaesésében keresendő.
Közülük elsőként a kapus, Kevin Müller kiemelendő. A hálóőr az elmúlt években menetrendszerűen több gólt kapott, mint amennyit a kapujára érkező lövések minősége prognosztizált, ez a közel félévtizedes negatív folyamat viszont megszakadni látszott, de az elmúlt hónapokban újra negatívba fordult a mutatója és tavaszra a beadások hatástalanításában is közel 50 százalékkal megcsappant a hatékonysága.
A támadások kulcsai sem hozzák a korábbi irreális számaikat. A jövőre már a Freiburg színeiben focizó Erin Dinkci 1,38 várható gólra rúgott az ősszel hatot, és ahogy azt várni lehetett ezt a tempót nem tudja fentartani. Ami fájóbb lehet az újoncnak, hogy a kiváló lövőtechnikával megáldott Jan-Niclas Beste is csak átlagosan teljesít január óta.
