Öt éve a csoportkörben, majd a Nemzetek Ligája alkalmával is megmérkőztek, most a nyolcaddöntőben csap össze Horvátország és Spanyolország, ahol a sorminta alapján a hispánok győzelme következhet.
Zlatko Dalić együttese egyetlen jó félidőt tudott összehozni eddig a tornán, de az győzelmet ért és második helyen való továbbjutást. Az nagy kérdés, hogy ez alapján mire szabad és mire lehet következtetni, mert bár mindenki tudhatja, hogy a csoportkört csak túl kell élnie annak, akinek hosszútávú tervei vannak, de azért nem ártana, ha ez idő alatt a finomhangolás összejönne, mert a csapat egyelőre csak szenvedett és kínlódott, nem pedig javult és formálódott.
Végső győzelem: 67,00
Luís Enrique legénysége két pocsék meccsen elért döntetlen után kiütöttek a szlovákokat, de ez csak a második helyre volt elegendő, ami összességében talán nem is jött ki nekik annyira rosszul a sorsolást látva. Hogy melyik arcát fogja mutatni a folytatásban a „La Furia Roja” az hatalmas kérdés, mert ha ismét minden helyzetüket elpazarolják, akkor könnyen ki is eshetnek, de ha sikerül kicsit kihasználni az ellenfél gyengeségeit, akkor ez egy sima továbbjutás is lehet.
Végső győzelem: 9,00
It's officially gameday
Which #Euro2020 Round of 16 game are you most excited for? pic.twitter.com/kKyPdAEkZf
— Goal (@goal) June 25, 2021
5.8% – Ahead of the Round of 16, the Stats Perform prediction model rates France as the favourites to win EURO 2020 with a 19.6% chance, while Portugal has a 5.8% to retain the trophy. Crown. #EURO2020 #POR pic.twitter.com/CET1E7ZRC0
— OptaJoao (@OptaJoao) June 24, 2021
A legutóbbi két nemzetközi tornán egy csoportkörben volt Franciaország és Svájc, s gólgazdag meccset hoztak össze. Most a nyolc közé jutásért lehet egy találat is elég lehet, de a gallok ezúttal is favoritok.
Didier Deschamps legénysége nem bizonyította be azt, hogy miért ők a végső győzelem elsőszámú esélyesei, mert a magyarok és a portugálok elleni találkozón is inkább csak kiszenvedtek egy döntetlent, míg Münchenben pocsék játékkal nyertek, bár a les vonal is ellenük volt. A csoportkör letudták és elsők lettek, így igazából panaszra nincs ok, az ágrajz sem tűnik megoldhatatlannak, főleg nem az első meccs, ahol az egyik kedvenc ellenfelet szórhatják meg ismét.
Végső győzelem: 4,90
Vladimir Petković csapata az utolsó körben bizonyította be, hogy nem annyira gyengék, mint azt az első két meccsen mutatták. Előbb elpazaroltak két pontot a walesiek ellen, majd feltartott kézzel álltak ki az olaszok ellen, és bizony ez utóbbi félő lehet most is, mert ahogy akkor úgy a csoportkörben, úgy most a nyolcaddöntőben is mindenki elkönyveli a vereségüket, ami előhozhatja azt, hogy ők maguk is idő előtt feladják a harcot.