Elektromos autó sebességgel kilőtt a németországi labdarúgó Eb, kérdés, marad-e a tempó, esetleg a villanyos eszközhöz hasonlóan süllyed a nívó. Az összes válogatott bemutatkozott, ebből azonban sokra nem szabad következtetni. Az viszont bőven kijelenthető, páran oltári mocsadék formában érkeztek, hiába a sok felhozó, hibajavító edzőmeccs, annak eredménye fasorban sincs néhány nemzet mostani szereplésével.
Optimistán megnyugtató életérzés, a német szervezők semmit nem bíztak a véletlenre, 22 000 rendőr óvja a helyi szinten is roppant törékeny nyugalmat. Balhé a kezdőkanyarban csak szórványban látszott, a szerbek-albánok-angolok csatiztak kávéházi székek és poharak szintjén, abból a szerb-angol előtti matekból még az sem derült ki, hogy kettő-, esetleg háromszereplős a huligánkodás. Kedden látszott még valami kezdemény, a török-grúz előtt, szerencsére ez egy általános iskolai lökdösődés szintjén maradt.
Albanian fans breaking Spagetti in front of Italian fans… 🤣#EURO2024 pic.twitter.com/yF8Z5wkPWu
— Euro 24 Hub (@Euro24Hub) June 15, 2024
A torna elején a skótok meghódították az összes szívet, ahol felléptek csak kecskedudaszóval kísérték vidám, harsány mozgásukat, ittak, amennyi beléjük fért, ez amúgy a sekélyes skót hétköznapi élet szoros szórakoztató, kikapcsolós velejárója. A bajor kocsmákban hangoskodtak, énekeltek, jófejkedtek, hatalmasat estek a zeneszerszámmal, azt még zuhanás közben sem elengedve. A skót népek nagyobb teljesítménnyel álltak ki, mint a futtatott aranylábú embereik. A mértani német ötös nem a legjobb bizonyítványuk.
A közös vonulás látványos elemmé köteleződött a kontinentális tornán: annak idején a magyar férfiak masíroztak végtelenül látványos létszámmal a francia Eb során. Honfitársainak itt is jók, sőt, csak ők jók, a focisták egyszer sem léptek egyszerre, kaptak is az arcukba egy bénító, sokkoló hármast a harmatos svájciaktól. A hollandok Hamburgban méretes világszámmal léptek fel, ez nem a lengyelek elleni 2-1-re büszke labdarúgók minősítése, szurkolóik az északi kikötő utcáján parádésan meneteltek, oldalt-vissza ugráltak vagy negyvenezren, narancsra színezve mindent. Meglepetésre a hótt unalmasra kényelmesedett osztrákok is összemozdultak, szép mennyiségben talpaltak Düsseldorf utcáin, impozáns pirosra festve a várost.
Netherlands fans in Hamburg.
Ready for the match against Poland! 🧡 #EURO2024
pic.twitter.com/i3pKvY93TA— Euro 24 Hub (@Euro24Hub) June 16, 2024
Stuttgartban kitör a balhé, a dán szurkolók kiitták egy sörkert piakészletét, 3000 liter sörrel öblítve hosszú úttól kiszáradt gigájukat. Frau Üzletvezető ilyet még nem látott, botrány, egyben nevetség célpontjává váltak…