Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

Egy héttel a katari vb előtt rendezik az OTP Bank Liga utolsó idei fordulóját.

Az Újpestnek Pakson kellene három pontot szerezni, a Kisvárda vendégeskedik Fehérváron, valamint a Ferencváros Kispesten zárja az évet.

Paks-Újpest

Milos Kruscsics együttese fontos győzelmet aratott a MOL Fehérvár ellen. Csoboth Kevin, illetve Szabó Bálint is első NB I-es gólját szerezte, előbbi a mezőny egyik legjobbja volt. A lila-fehérekhez kapcsolódó hír még Csongvai Áron válogatott meghívója, amely mindenképpen pozitív sztori az elmúlt hónapok krónikájában. Waltner Róbert kirohanása némileg érthető, hiszen csapata az utolsó pillanatokban bukott pontot a Ferencváros otthonában, és a játékvezetők – és VAR – szubjektív ítéleteit vonta kétségbe. Ugyan Pakson semmi szégyellnivaló, az Újpest ellen lehetne győzelemmel zárni 2022-t.

MOL Fehérvár – Kisvárda

Mindkét csapat vesztes mérkőzésen van túl a hétközi rohanást követően. Huszti Szabolcs téli nagytakarításról beszélt, pedig abszolút vannak pozitív hozadékai az egykori Bundesliga-légiós érkezésének. A várdaiak hazai környezetben kaptak egy hármast a Zalaegerszegtől, amely nem nézett ki jól. Fehérváron két hasonló kaliberű alakulat fog találkozni, a nyár végén 3-1-re győzött a Kisvárda – lehengerlő játékkal. Az utóbbi hetek tudatában meglepő lenne egy hasonló kimenetel.

Honvéd-Ferencváros

A Honvéd elég nagy valószínűséggel a kiesőzónában tölti a hosszabb téli pihenőt, mivel a legnehezebb potenciális ellenféllel találkoznak vasárnap. Ugyan megszerezték az első győzelmet Dean Klafurics irányítása alatt, a Ferencváros ellen hatalmas bravúrra lenne szüksége a kispestieknek. A Fradi a hosszabbításban nyerte meg a Paks elleni mérkőzést, mellyel bebiztosították elsőségüket 2023-ig. Az már csak a kérdés, hogy mekkora előnnyel indulhat pihenni a zöld-fehér alakulat – igaz a Mmaee testvérekkel ellentétben Aissa Laidouni világbajnoki szereplése édes teher lesz mind a játékosnak, mind a Ferencvárosnak, amely 2014 után újra ad futballistát a vb-re.

 

Kapcsolódó cikkek