Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

A két győzelem álomszerű lenne, de egyik siker sem vehető biztosra. 

Győri Audi ETO-Rapid Bukarest, szombat 18:00

A Győr szünet utáni első ellenfele a női kézilabda BL egyik meglepetéscsapata, a kifejezetten szívós Rapid Bukarest lesz, amely gárda hazai pályán kifejezetten kellemetlen rivális, de idegenben sem szabad lebecsülni. A román együttes remek elegyét alkotja a román és spanyol válogatott játékosoknak, a kispadon pedig a hispán nemzeti csapat korábbi trénere, Carlos Viver ül. Mindehhez pedig még egy francia mag is csatlakozott, olyan játékosokkal, mint Orlane Kanor vagy Alexandre Lacrabere, ebből tehát már kikövetkeztethető, hogy nem lesz egyszerű dolga a Győrnek, pláne úgy, hogy az ETO-nak továbbra is sok hiányzója van, olyannyira, hogy még a másodedző Raphaelle Tervelt is a keretbe nevezték, ha végső esetben szükség lenne rá. 

Mindettől függetlenül a Győr a meccs esélyese, de az biztos, hogy jobb teljesítményre lesz szükség Ambros Martín együttesétől, mint amit az Eb előtti pár hétben láttunk tőlük. Bár a Győrnél nem hallottunk belső feszültésgekről, minden bizonnyal az itteni hangulatra sincs rossz hatással, hogy nyilvánossá vált Ambros Martín távozása. 

CSM Bukarest-Ferencváros, vasárnap 16:00

Bukarestbe utazik a Ferencváros, ehhez pedig nem is szükségeltetik különösebb kommentár, ez a párosítás minden sportágban pikáns meccset ígérne. Kézilabdában is így van ez, a Fradi-Bukarest mérkőzések az elmúlt években általában két forgatókönyv szerint zajlottak: a magyar csapat győzelmei szoros meccseken születtek, a román együttes viszont mindig simán tudott nyerni. 

A Ferencváros ráadásul a napokban veszítette el Béatrice Edwige-t is, ez pedig komoly fejtörést okozhat Elek Gábornak, hiszen a Fradi első számú hármasvédőjéről és beállójáról van szó. Helyét minden bizonnyal Kisfaludy Anett veheti át, aki így támadásban és védekezésben is több szerephez juthat. 

A meccs esélyese a bukaresti gárda, ugyanakkor azt is ki kell emelni, hogy a Fradi korábban gyengébb kerettel is tudott meglepetést okozni a nagy riválissal szemben. Leírni tehát semmiképpen sem szabad Elek Gábor együttesét. 

 

Kapcsolódó cikkek