Az ázsiai kvalifikáció második fordulójának utolsó összecsapásait rendezik kedden, ahol eldől a maradék továbbjutó kiléte is.
Észak-Korea – Mianmar, kedd 15:00
Második alkalommal játszhatja papíron hazai összecsapását a laoszi New National Stadium közönsége előtt kelet-ázsiai ország nemzeti csapata, amely ugyan jelenleg csak a B csoport harmadik helyén tanyázik, de Sin Yong-nam legénységének a helyzete mégis bíztató. Ugyanis míg az egy pontos előnyben lévő szírek Japánba utaznak, addig a koreaiak a kvartett utolsó helyét elfoglaló „Chinthe” ellen kell pályára lépjenek. A legutóbbi alkalommal már szerencsét hozott ez a helyszín, s most egy újabb győzelemmel kivívhatják a továbbjutásukat a világbajnoki-selejtező következő fordulójába, ami nagy szó lenne a „Chollima” történetében. Hiszen egyetlen lépésre kerülnének történetük második vébé-szereplésétől. Azonban egyelőre erre a találkozóra kell koncentrálni, ahol is a délkelet-ázsiaiakat az idegenbeli nagyarányú siker után ezúttal is illene könnyedén lesimázni, mert lássuk be Michael Feichtenbeiner tanítványai nem azon a szinten vannak, ami alapján lehet reális esélyük ezen a meccsen.
Tipp: Gólok száma, 1. félidő, 1,5 fölött – 1.65
🇰🇵 DPR Korea are back in the race for qualification while 🇯🇵 Samurai Blue remain perfect in Group B! #AsianQualifiers pic.twitter.com/wDyd2YCt2X
— #AsianCup2023 (@afcasiancup) June 7, 2024
Indonézia – Fülöp-szigetek, kedd 14:30
Az F jelű kvartett második helyén álló és a hazai pálya előnyét élvező „Merah Putih” könnyen lehet, hogy a mostani eredménytől függetlenül is kiharcolja a továbbjutást, de természetesen aligha akarnak saját szurkolóik előtt elbukni a már biztosan kiesett riválissal szemben. Ezen a délkelet-ázsiai rangadón Shin Tae-yong legénysége visszavághat az odavágó pontvesztése miatt, ami az ellenfél egyetlen csoporton belüli pontját jelenti. Ez azért is lenne fontos, hogy a Gelora Bung Karno Stadium publikumát még inkább ki tudják szolgálni, hiszen eddig egy szoros győzelem mellett egy nagyon sima vereséget is elszenvedtek a világbajnoki-selejtező második fordulójában. Most az „Azkals” ellen lehet ezen kozmetikázni, ami végül azt mutathatná, hogy tíz pontot gyűjtve lépnek tovább, s ez egy elég reális forgatókönyv, hiszen Tom Saintfiet együttese eddigi nem sok vizet zavart a két idegenbeli összecsapásán, bár nagyon egyik ellenfél sem tudta őket.
Tipp: Indonézia által szerzett összes gól 2,5 felett – 2.00
Group F’s second spot is on the line as 🇮🇶 Iraq continue their dominance! #AsianQualifiers pic.twitter.com/mW4GDYq8c8
— #AsianCup2023 (@afcasiancup) June 7, 2024