Ha az MLB történetének legfurcsább, legérdekesebb alulértékelt játékosait szeretnénk felsorakoztatni, tuti, hogy nem hiányozhat senkinek a listájáról Jim Abbott (1989-1999 között szerepelt a ligában).

Abbott-ról már önmagában elbűvölő információ, hogy voltaképpen egy kézzel született, egyik keze ugyanis ép volt, amikor napvilágot látott, másik azonban csonka. Egészséges karja, a bal aztán igen jó szolgálatot tett neki, hogy az MLB történetének egyik legemlékezetesebb játékosa lehessen, még ha nem is tartozik a liga gigászai közé.

Abbott sok szép sikert könyvelhetett egyénileg karrierje során, legmeghatározóbb talán a Yankee Stadiumban elért teljesítmény: amikor is egyszer sem ütöttek róla a Cleveland (akkor még) Indians (ma már Guardians) játékosai. 

Nem számított elitdobónak Abbott, de mégiscsak egy teljes évtizedet végigcsinált a legmagasabb szinten, ami két kézzel is elismerésre méltó teljesítmény, egy kézzel pedig szinte lehetetlennek tűnő küldetés – s azért csak szinte, mert őt ismerjük. 

Kár lenne azonban Abbott-ra a jövő nemzedékeinek egzotikumként tekinteniük, inkább magától értetődő példaként kéne ragyogjon elkötelezettsége, nem olyasmiként, amit nagyítóval lehet nézegetni, ha az MLB hihetetlen sztorijait kívánja válogatni valaki. Persze a legnagyobb probléma, hogy talán a legtöbben sehogy nem tekintenek rá, hiszen nem is ismerik.

Épp ezért is izgalmas, hogy az ex játékos jelenleg motivációs előadóként dolgozik. 

Ha valakinek nem világos, dobójátékosként is mekkora nehézség, ha nem áll rendelkezésre két teljesértékű kéz: a dobómozdulatban a célzást az elkapó kezeddel s az arra húzott kesztyűvel végzed, ám ezt megcsinálni roppant nehéz, ha a kesztyű nem tud megfelelően a kezeden lenni, ráadásul a dobójátékos nem csupán a dobással védekezik, számos eset előfordulhat, amikor egy ütés úgy alakul, hogy neki kell azt elkapnia ugyanúgy, mint a mezőny bármely tagjának (vagy épp vannak szituációk, amikor az első bázist védő játékos helyére be kell fusson, s ott kell elkapja az érkező labdát), ami ugyancsak izzasztó feladat, ha a másik kéz nem működik megfelelően. Elképzelhetetlen, Abbott számára mennyire körülményes lehetett így az, hogy elérje-kihozza magából azokat a cselekvéseket-praktikákat, amelyek a játék alapját képezik, s amelyeken a legtöbbeknek gondolkodnia sem kell, csak elvégeznie. Elkapásnál például az is egy plusz nehézség az alapvetőn felül, hogy a labda különböző szögeihez képest különféle csuklóforgatások tudnak a leghatékonyabban működni. De azt a felsorolást, mennyi mindennél fontos ebben a játékban mindkét kéz azonos minősége – a végtelenségig lehetne folytatni. 

Két ép karral is borzasztóan nehéz sport a baseball, ahol komoly kihívás eleve, hogy a két karodat közel egy szintre hozd, ami a labdabiztosságot, egyensúlyt is illeti, úgy játszani 10 évet az MLB-ben, ráadásul elfogadható szinten, hogy ennek lehetősége alapvetően sem adatik meg: felér egy csodával.