Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker
Pirbusz Dániel
Mainzból inkább elcsábítani szokás a szakembereket, ám a 2020-21-es szezon után megint két trénernek is megköszönték a munkát idény közben. Akkor a reménytelen helyzetben lévő.
March 1, 2024
Itt van az év legőrültebb dartsversenye, a kiemelés nélküli sorsolásáról elhíresült UK Open és már a nyitóetapban egymást érik az érdekesebbnél érdekesebb párharcok, amelyeket egy.
February 29, 2024
A PDC a Players Championship-fordulók hétköznapra való áthelyezésével jelentősen átszabta a naptárat, aminek részeként a majorök előtti hét a legtöbb esetben nyugodt felkészüléssel telik, ám.
February 28, 2024
Az SC Freiburg csapata drámai fordítás után jutott tovább az Európa-liga tavaszi nyitányán. A hosszabbításban aratott győzelemmel egy öt mérkőzést felölelő nyeretlenségi sorozatot szakított meg.
February 24, 2024
Az új formátum első évében egyetlen dartsos tudott egymást követően két estén is a legjobbnak bizonyulni, míg tavaly ez a mezőny felének összejött, sőt ketten.
February 21, 2024
Amennyiben a szezon kezdete előtt a Bundesliga szerelmeseinek azt a kérdést tettük volna fel, hogy az 1.FC Köln vagy a Werder Bremen kispadján történik-e előbb.
February 16, 2024
A valaha volt legnagyobb dartsos 2018 elején visszavonult a profi léttől, de a szenior túra létrejötte óta újra láthattuk téthelyzetben, ám már előre bejelentette, hogy.
February 15, 2024
A nulla ponttal állók a Pro Tour-versenyeken némi sikerélménnyel gazdagodtak, így a korábbiakhoz képest bizakodva várhatják a folytatást, ám éppen ezért jelenthet nagyobb terhet számukra.
A profi lét minden korábbinál több időt és energiát igényel, így az idősebb korosztályból egyre többen döntenek a szenior túra mellett, amit az eddigi legerősebb.
February 14, 2024
A Wolfsburg 2024-ben még nyeretlen és egyben veretlen, az Union Berlin pedig a BL-szereplők ellen kikapott, míg a többi mérkőzésén egyaránt pontot szerzett idén. Ki.
February 9, 2024
Ellenbruch Zsolt
May 19, 2024
Unibet Magyarország
Vigh Martin
Szabó Dárió
May 18, 2024
Az általános felhasználási feltételek érvényesek. 18+