Az első svájci European Tour pénteki nyitányára szép számú közönség gyűlt össze, akik nem is maradtak hazai siker nélkül. Vajon az újdonsült hős képes újabb meglepetést okozni?
Ross Smith-Mike De Decker, szombat 15:30
Ross Smith mindössze egy versenyt nyert 2024-ben, ám olyan konstans módon szerepel, van ott a viadalok végjátékában, hogy ez is elég neki a Pro Tour-ranglista második helyéhez. A Mike De Decker-Graham Hall párharcban egyértelmű volt, hogy a belga nem kerülhet bajba, ha a legjobbját hozza. Ezzel ellentétesen indult az összecsapás, mivel az első két leg hét körig húzódott, amiket Hall meg is kaparintott. A harmadikban is akadozott még a játék, De Decker azonban megvillant egy 107-es kiszállóval, innentől pedig az általa diktált tempót nem tudta lekövetni az angol.
Tipp: 180-asok száma: 6,5 felett 1,73
Daryl Gurney-Karel Sedlacek, szombat 16:00
Daryl Gurney-nél, ha nem is sorjáznak a kimagasló eredmények, de stabilan teljesít, illetve van egy-egy kiugró tornája. Ennek következtében idén is hozza a 60 százalék feletti győzelmi rátát. A sikereknek köszönhetően pedig vissza is mászott a Pro Tour-ranglista top 16-jának környékére, vagyis egy-két visszalépő nagy név esetén kiemeltként kezdheti a European Tour-fordulókat, ahogy most is. Az első ellenfele a vele egy menedzserirodához tartozó Karel Sedlacek lesz. A cseh gyorsan elhúzott 3-0-ra Jim Williamstől, csakhogy a walesi később tömeg terén fölénybe került, melyet „Evil Charlie” a remek kiszállózásával (67%) ellensúlyozott.
Luke Littler-Bruno Stöckli, szombat 21:00
Luke Littler elég gyorsan elérte azt a szintet, hogy akkor, úgy és attól a tornától lép vissza, amelyiktől akar. Ennek most a magyar szurkolók lettek az áldozatai, miután a „Nuke” visszamondta a Hungarian Darts Trophyt. A hétközi PC-állomást is kihagyta, Svájcban viszont tiszteletét teszi, és nem is lehet más célja, mint a trófea begyűjtése. Hatalmas meglepetésre Bruno Stöcklivel került szembe. A World Cup of Dartson is szereplő helvét továbbjutása azért is óriási bravúr, mert a nála több mint 15 ponttal magasabb első kilenc nyilas átlagon záró Krzysztof Ratajskit verte.
Tipp: Leg hendikeppel: -4,5 Luke Littler 1,62
Chris Dobey-Wessel Nijman, szombat 22:30
Chris Dobey ezen a héten is folytatta remeklését a floor versenyeken. A „Hollywood” a szerdai Players Championshipen az elődöntőben kilencnyilast dobott, majd végül Dave Chisnall állta útját a fináléban. Az ET-ken már nem csak pozitív eseményekről beszélhetünk vele kapcsolatban, hiszen itt két elődöntő mellett négyszer búcsúzott a második körben, egyszer pedig a nyitónapon. Most is meg kell majd izzadni, hogy ne essen ki azonnal, ugyanis Wessel Nijman személyében egy kiváló formában játszó dartsos jutott neki. A holland egy 6-0-s győzelemmel indított, bár a sérült Luke Woodhouse okán nem érdemes a végeredményből kiindulni, inkább Nijman 98 feletti átlaga lehet mérvadó.