A szenior versenyeket korábban a hatalmas különbségek és a papírforma eredmények jellemezték.
Idénre azonban összeérni látszik a mezőny, ami a vártnál több izgalommal kecsegtet a folytatásra.
John Henderson-Kevin Painter, szombat 14:00
Hendersonra előzetesen az első forduló egyik legsimább párharca várt, ám hiába dobhatott duplára egy kivételével minden legben, eközben hatszor is Trina Gulliver tudott kiszállni, ezért majdnem döntő szettre kényszerült a „Highlander”. Ilyen mértékű pazarlás szombaton már kiesést érhet a skótnak, ha Painter a csütörtökihez hasonló arcát mutatja a befejezéseknél. Bár Jim McEwan 108,65-os átlagon állt a pihenőre vonulva, és összességében is a WSDT tévés tornáinak harmadik legmagasabb átlagát érte el (98,58), Painter tudott annyit emelni a játékán, hogy ezt ellensúlyozza, így 2-0-s hátrányból is felállt.
Scott Mitchell-Lisa Ashton, szombat 15:00
Mitchell szépen építette magát a nyitókörben és egy pillanatig sem forgott veszélyben a továbbjutása. „Scotty Dog” ugyan a duplákon nem hozott extrát (31%), de ez is jócskán felülmúlta az ellenfele produkcióját (21%). A nyolcaddöntőre ebben azért javulnia kell, vagy a már bennálló két tripláját szükségeltetik jobban használni vezetőnyílnak a 180-akhoz. Ashton 2023 utolsó Women Series-hétvégéjét kihagyta a könyökműtétje következtében, majd a WDF-világbajnokságon, illetve a MODUS Super Seriesben is inkább csak felvillanásai voltak, ellenben a Mike Huntley-val vívott mérkőzésén már az igazi Ashtont láthattuk.
Tipp: Szett hendikeppel +2,5 Lisa Ashton 1,50
Martin Adams-Jim Long, szombat 16:00
A kanadai derbi a vártnál kisebb csatát hozott, köszönhetően Long remeklésének. A kvalifikációról érkező dartsos két, szorosan megnyert és egy, simán elbukott szett után a negyedikben tarthatatlannak bizonyult és két darab 11 nyilassal véget vetett a meccsnek. Amennyiben hétvégén is ennyire éles lesz a kulcsszituációkban, akkor nehéz elképzelni, hogy Adams tartsa vele a lépést. A „Wolfie” alaposan beragadt a startnál, Deta Hedmanben ellenben a 70 végi átlagnál nem volt több, ezért a 3-2-es végeredményhez képest viszonylag simán ment tovább Adams.
Paul Hogan-Neil Duff, szombat 21:00
Terry Jenkins az első két leget behúzta Hogan ellen, viszont a „Crocodile Dundee-nak” kezdettől fogva akkora tömegbeli fölénye volt (13 pont a két játékos első kilenc nyilas átlaga között), amit lehetetlennek tűnt ellensúlyozni. Végül Hogan szünetet követő visszaesése egy szettjébe fájt, azonban így sem okozott gondot neki a csütörtöki találkozója, Duffról ez nem mondható el. Richard Eirig-Rowlands az összecsapás első felében átlagosan 45 pontos előnyre tett szert három dobássorozat után, ami okán az első szett megkaparintása kisebb bravúrnak számított Duff részéről, csakhogy a legjobb 16 között egy ennyire lassú kezdés már súlyos következményekkel járhat.