Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

Minden sportolónak és sportkedvelőnek tudatosítania kell magában, hogy a sportot nem csupán a játék befolyásolja, hanem a körülményekhez való alkalmazkodás is, a környezet, amiben a játéknak meg kell születnie.

Tél van, és megesik, hogy a játék születésénél fogva vacog, didereg, esetleg tüsszentőrohamot kap! Alább felidézünk pár vicces, furcsa, extrém hóhelyzetet a sportpályákról!

Ipswich–Leicester, 2010

Roy Keane volt az Ipswich vezetőedzője 2010 telén, amikor a Leicester ellen borzalmas körülmények között mérkőztek. Aki látta a találkozót, menten jégcsappá fejlődhetett, közeli felvételek is mutatják, hogy a játékosoknak alapvetően nem csak a hóval, talajjal, hideggel, latyakkal, vizesedéssel és így egyben a ruházatuk plusz súlyával is kellett küzdeniük, hanem a látási viszonyok sem lehettek legtöbbször megfelelőek játék közben a sűrű hóesés miatt. A pályán a vonalak sem látszottak, egybefüggő fehér terep alakult ki, és egyébként a mérkőzés legendáriumának része, hogy az Ipswich ragaszkodott istenigazából a meccs lejátszásához – hát meg is nyerték ahhoz híven.

Mindkét csapatnak a becsületét dicsérje: az iram még így is gyakran szebb, jobb, nagyobb volt, mint sok más bajnokságban békésebb állapotok között.

Nem fog meglepődni, aki követi az MLS-t

Aki az MLS-t aktívan követi, nem lesz meglepett, hogy a Colorado Rapids egy havas témának főszereplője lehet, ugyanis gyakori kép a közösségi médiában, de a Rapids mérkőzések nézésekor is a hófedte pálya. Sejthető, hogy egy ilyen kis gyűjtésből a Rapids nem maradhat ki. 2019-ben a Colorado a Portland Timbers együttesét fogadta, és olyan mérkőzés kerekedett ebből, ami a körülményeket illeti, melyet sosem fog feledni nem csak az MLS, talán a teljes sportvilág. Az a hír járja, hogy a liga történetében ez volt a valaha volt leghidegebb meccs egyébként.

3–3-as döntetlenre végződött, szóval az izgalomra nem lehetett panasz, de ahogy a játék egyre őrületesebbé vált, úgy alkalmazkodott ehhez az időjárás is és szép lassan a kezdeti csupán rekordhideg ellenére teljesen beterített mindent meccs végére a hó és ahhoz képest, milyen körülmények között kezdtek el játszani a futballisták, egészen máshoz kellett idomulni közeledve a találkozó legvégéhez. Ez igazán extrém kihívás mind a sportolók, mind a nézők, mind az edzők számára.

Már biztos hiányolja mindenki a Buffalo Billst

Ha Amerika és sport és hó, akkor a legtöbbeknek lehet a Buffalo Bills mérkőzései jutnak majd eszükbe, a Bills-nél azt is mondhatnánk, komoly hagyománya van annak, hogy embertelen hóviharok közepette akár életbevágóan fontos mérkőzéseket vívjanak meg. Mutatunk pár pályán kívüli nehézséget is egy vonatkozó parkolóval:

Szinte már apokaliptikus és groteszk.

A videó után egyébként nekem fel is ajánlotta a YouTube, hogy a Snow Night on Window at Coffee Shop Ambience with Relaxing Smooth Jazz Music and Snow Falling című többórás hangulatozó zenei aláfestésével folytassam a napomat, ez mindent elmond a Bills havas állapotairól is azt hiszem.

Amit talán sokan elfelejtenek

Talán sokan elfelejtik, nem tudják, de a kerékpársport sem hal meg, ha leesik a hó, sőt. Persze ez azért a kerékpárosokat talán még jobban is megviseli, mint a más sportágban alkotókat. Bernard Hinault története vérfagyasztó. Dübörgő, 80 km/órás szélben, hóban, viharban, jéghidegben aratott sosem feledhető győzelmet Hinault a Liege-Bastogne-Liege futamon, de sajnos komoly ára is volt diadalának. 174 indulóból összesen 21-en tudták és/vagy akarták befejezni a versenyt, Hinault pedig, téli kesztyű híján hetekre elvesztette ujjait, ha minden igaz, van két ujjbegye, melyek sosem jöttek teljesen rendbe…

Kapcsolódó cikkek