Ernesto Valverde egészen furcsa felállással vágott neki a találkozónak a 4-2-4-es formáció igencsak szokatlan a katalán csapattól. Ennek is köszönhetően először kezdett egyszerre Messi, Suárez, Griezmann és Dembélé. Ennek ellenére a védelem volt igazán szokatlan a Firpo – Umtiti – Pique – Wagué négyes még sosem játszott így együtt.
Hiába van egyszerre négy támadó a pályán, ha nem kapnak a csatárok megfelelő labdákat és támogató játékot, akkor akár tizenegy csatár is játszhat nem lesz hatékony a támadójáték. Valószínűleg ezzel Valverde is tisztában van, de valahogy mégsem szervezte meg jól a csapatát. Talán ennek volt köszönhető, hogy Messi elkezdett egyre mélyebben visszajönni a labdákért, de így is a 31. percig kellett várni az első kaput eltaláló lövésig.
A tök utolsó Leganes viszont remekül játszott, az 5-4-1 es felállásban Youssef En-Nesyri játszotta a csúcséket, aki nemcsak egy csodálatos gólt szerzett, de nem létezett elveszett labda számára. Rajta kívül Rubén Pérez játékát érdemes kiemelni, aki kulcsszerepet játszott a vezetőgól megszerzésében. A középpályán egymaga legalább három játékost játszott át, majd remekül indította En-Nesyrit, aki egy 0.05-ös xG értékű lövést váltott gólra.
A Leganes nagyon gyakran megakadályozta a Barcelona labdakihozatalait, akik nemritkán elrúgták a labdát a labdavesztés lehetősége miatt. Ezek viszonylag ritkán találtak embert. Ezáltal sikerült megakadályozniuk a folyamatos játékot. Az egész csapat duzzadt az önbizalomtól, még az igazi ’anti-technika’ Siovas is megpróbálkozott egy Zidane csellel, persze sikertelenül, de sokat elárult az önbizalmi szintjükről.
Dembélé hozta a formáját! Ezúttal 33(!) labdát adott el, ez pont hattal kevesebb, mint amennyit Nagy Zsolt szórt el a Wales elleni válogatott meccsen. Nyomás alatt rendszeresen rosszul dönt, és ha már itt tartunk, akkor amíg Bale rangsora a Wales – Golf – Real Madrid, akkor Dembélé esetében ez a Playstation – Rest – No training. Firpo helyezkedése botrányos, mint akinek nincs rendesen elmagyarázva, hogy mi a dolga. Wagué tehetsége kétségtelen, mint ahogy az önbizalom hiánya is. Egy-egy megmozdulásán érződik a benne rejlő potenciál, de a következőn érződik a rettegés a hibázásra. Ezt kellene Valverdének, vagy inkább valaki másnak kezelnie.
Season debut numbers for @Moussa_WagueOff
90 minutes
52 completed passes (88%)
6 crosses (1st)
3 recoveries
3 successful dribbles (3rd)
94 touches (t-3rd)
pic.twitter.com/Se7Eov0d8p— FC Barcelona (@FCBarcelona) November 23, 2019
A Barca góljai és legkomolyabb helyzetei is pontrúgásból születtek. Piqué fejelt egy kapufát szöglet után. Majd egy távol szabadrúgást követően Messi ívelt Suárez fejére, aki szépen csúsztatott a kapuba. A döntő gólt a csereként beálló Vidal szerezte egy sarokrúgásból, amit inkább a szerencsének köszönhet a csapat, mint a tudatosságnak.
Egy apró statisztikai adat még a végére. A Barca bajnoki góljainak az 57.6%-át a már harminckét éves Messi – Suárez duó szerezte ebben a szezonban és az október közepi Eibar elleni győzelem óta minden ligameccsen legalább egy gólt kap a csapat.
A megszerzett három ponttal továbbra is az élen a Barcelona, de a játék minősége olyan távol áll a nézhető kategóriától, mint José Mourinho és a Spurs a bajnoki címtől.
Ha Valverde marad az edző nem sok esélyt látok trófeákra ebben a szezonban.
Barcelona fans when they see Valverde after this Leganes game pic.twitter.com/Dj1aflQRZq
— B A S ♀️ (@r3al____AJ) November 23, 2019