Aludtam rá egyet! Ha nem teszem, valószínűleg az internet a bolygó összes felületéről kitilt! Na, jó, annyira nem volt tré. Csak közepesen. De az bántóan!
A Der Klassiker, ami a hétvégén jócskán Das Uncsikerre redukálódott. A német bajnokság két csúcscsapata nyugdíjas römizők stílusában törte össze a 90 percet. A Bayern-Dortmund Németországban legalább akkora szám, mint az olaszoknak a Milan-Inter, az éles, sikító párhuzamban maradva, Szolnok megyének a Törökszentmiklós-Karcag dörgedelem. Ehhez képest és az idei év előzmény tudatában senki nem várt világrengetést. Inkább maradt a csendes sopánkodás, a meccs mindennél szottyadtabbra suvadt.
Előzményként senki nem gondolta, hogy a BVB bármennyire is szürke szín, stabil munkával satírozza a Bayernt az Allianzban. Nem rossz a vendégek felfutása, viszont a korábbi – és igen, megint a régi lemez – Klopp-érához képest nyamvadt karikírozás az egész. Terzic edző szenved, a csapat hullámzó, most mégis nagy kanegerek, az ősi rivális kipipálva.
“Bye-bye Bayern”, énekelhetné a magyar duó, semmi nem állt össze a szezonban, a Német Kupa aufviderzén, a bajnokság beismerten elment, talán még a BL kínál valamit, a szombati nyammogást látva már ennek is egyre csekélyebb az esélye.
Hiába Lőw Zsolt legendás kék acél nézése, Tuchel mester látványosan rogyadozik. A főedző legszívesebben már most menne pihenni, ezt azonban biztosan nem teheti. Amilyen a király, olyan a serege, így is mondják. Hát ez a sereg most rongyos forma. Jól látható, hogy Kimmich esze a Barcelonán, esetleg a MU-n jár, teljes kiégés az agyában, száműzték jobb védőnek, őt, aki a táncot koreografálta! Hiába a napi nagy esküdés, hogy csak a Bayern, szeme szürke. Davies a másik kapitulált forma, Eberl főnök nem győzi ultimatizálni, böffenjen már valamit a jövőjével, szóval a kanadai sem ott tart, ahová a szerződése köti. Az pedig, hogy fogvédőben játszik bajnokit, nehezen kezelhető, különben eléggé vicces. Zavarodott ő is. Hé, ember, ez a Bundesliga nem az NHL! Goretzka érezhetően inkább az edzőteremben teljesedik ki, rettegett bicepszét féli a liga, miközben a labda csak fehér bot a lábánál. Az sem véletlen, hogy Nagelsmann kapitány kihagyta őt. Romlott hús a spájzban.
Szegény Thomas Müller, a bajor ikon is odavan. Ő, aki soha fel nem adja, idegenként, szánalmasan kóvályogva figyelte, ahogy a legélesebb fickó, Kane a gólvonalról mellé fejelte a labdát. Semmire nem ment a bajor csapat, vergődött, ahogyan a többi fordulóban. Sehol a meggyőzés, az elszántság, nulla német karakter. Müller rogyadozik, a válogatottnál húzza az igát, Münchenben sodródva amortizálódik. Sane élete szezonját kezdte, csodálatosan driblizett, remek gólokat szerzett, mostanra a többihez kopott.
Az egész onnan omlott össze, hogy Tuchel felesége beadta a felmondást emberének, elment. Akkor arra sokan gondoltak, oké, átlagos családi dráma, anya besokallt, a cipi nem minden, ember meg szereti asszonyát annyira, hogy beadja a derekát a szétbútorozásra. Hát ez nem annyira egyszerű. A válás óta a pasi szikkadt kenyér, egyre fogy, a vitalitása vészesen csökken, nincs kedve már veszekedni sem, hiába üzenget neki a több szintes szenvedélybeteg, aktuális megmondó, akadékoskodó Didi Hamann, nem fogja már.
A Dortmund nem játszott meggyőzően, csak az agyuk jobban tette a dolgát, mint odaát. Ekkora sima győzelmet ők sem gondoltak, igazi nagy söprés. Hiába a nyomorult sok pénz, Eberl főigazgató fékeveszett vásárlása, ezt a szezont kellene valahogyan elfogadhatóvá tenni.
