Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

Frankfurtban BL-álmokkal fordultak rá a szezon második felére, míg Berlinben az elsőosztályú tagság megőrzését tűzték ki célul, amihez egyre közelebb kerülnek. Az Eintrachtnál ellenben ideje felocsúdni és hátrafelé figyelni a tabellán.

Eintracht Frankfurt – 1. FC Union Berlin, szombat 15:30

Januárban kinyitotta a pénztárcáját Markus Krösche és összesen hat játékos érkezését jelentették be a „sasoknál”. Közülük Nathaniel Brown és Aurèle Amenda nyáron csatlakozik a kerethez, a Hugo Ekitiké-Sasa Kalajdzic-Donny van de Beek trió pedig mindössze kölcsönben érkezett.

Ugyan még csupán március van, ám minden bizonnyal a jó nevű hármas egyik tagjának sem lesz maradása Frankfurtban. Ekitiké a sportvezetés álomjelöltje volt már a Randal Kolo Muani-saga idején is, emiatt próbálták belefoglalni az alkuba a csatárt, aki akkor még nem hajlott a Németországba költözés felé. Végül télen beadta a derekát, ám mint kiderült nem csak meccshiánnyal küzd, hanem fitneszproblémákkal is, ami okán 195 játékpercnél áll a bajnokságban.

Kalajdzic esete sem szívderítő, miután hiába illeszkedett be azonnal és vált a csapat hasznos pillérévé, négy év alatt immár harmadik alkalommal szakította el a keresztszalagját, mellyel a kölcsönjátéka mellett valószínűleg a topligás pályafutása is véget ért.

Van de Beeket egyetlen sérülés sem hátráltatja, az elmúlt évek kispadozása azonban a teljesítményén visszaköszön. A holland becsületesen megcsinálja a labda nélkül mozgásokat a vonalak közé vagy éppen a védelem mögé, de amennyiben hozzá kerül a játékszer, akkor rendre rossz döntéseket hoz, nem érteti meg magát a társakkal, ennek következtében pedig teljesen veszélytelen (0,28 lövés/90 perc, 0,57 passz a büntetőterületen belülre/90 perc).

Dino Topmöller ki is hagyta a Európa Konferencia Liga-keretből. Sok mérkőzésről viszont nem maradt le Van de Beek, mivel az előző években a kupameneteléseiről elhíresült Frankfurt már az első tavaszi körben búcsúzott. A Royale Union Saint-Gilloise elleni párharc megint bebizonyította, hogy az Eintracht képtelen hosszútávon labdával dominánsan fellépni, illetve kedvező eredmény esetén azonnal előjönnek a régi automatizmusok, amit nehéz kiverni a labdarúgók fejéből úgy, ha a liga harmada ellen az edző az elmúlt szezonokban látott Frankfurtot akarja viszontlátni.

Az Union Berlin nem tartozik ezen egyesületek közé. Nenad Bjelica vezetésével összeségében hasonló számokat produkálnak, mint az elődje, Urs Fischer keze alatt, csakhogy a svájci trénernél egy konstans elképzelést lehetett látni, addig a horvát irányításával egy kétarcú csapat épül, amely attól függően változtatja a hozzáállását, hogy melyik stadion ad otthont a találkozónak.

Hazai pályán a felsőházba tartoznak a letámadásuk intenzitása alapján (11,25-os PPDA), bátran próbálkoznak (13,14 lövés/meccs) és Bjelica kinevezése óta mindössze öt klub rendelkezik jobb pont/meccs átlaggal otthoni környezetben (2,29). Eközben az edzőváltástól számítva náluk nagyobb passzívitást senki sem mutat idegenben (22,6-es PPDA), jócskán kevesebbet kísérleteznek, mint az Alte Försterei-ban (9,57 lövés/meccs), valamint hét összecsapáson mindössze öt ponttal gazdagodtak.

A balszerencse maguk mögött hagyása és a változatos hozzáállás meghozni látszik a gyümölcsét, ugyanis nyolc fordulóval a zárás előtt kilenc pont az előnyük az osztályozós pozícióhoz és tíz a kieső helyhez viszonyítva. A fővárosiak eddig sem ugrottak neki az ellenfeleknek távol Berlintől, jelen helyzetben ez még kevésbé várható tőlük.

Tipp: 1X + 2,5 gól alatt: 2,04

Kapcsolódó cikkek