Régen nagyon fickós kis csapat volt ez az Espanyol Barcelona. Micsoda nevek csattogtatták a nézők tenyerét, többek között a ma legismertebb figurája, Mauricio Pochettino vagy a klublegenda, Raul Tamudo. Az argentin 12 évig szolgálta a klubot, oltári nagy karakterré vált, most éppen munkanélküli, de nem lesz ez így sokáig, abban biztos lehet a nép, nem olyan feladós forma Mauricio!
Tamudo meg egy ikon, soha nem lépett volna a másik városi klubba, ha lehetett, inkább nem mondta ki a nevét, pedig aztán pont jól belefért volna az FCB csapatába. Vagy a nagy kapusisten, N’Kono, akinek a macska mozgást csodálták meg irigyelték az Espanyolt, honnan a fenéből húztak elő egy ilyen parádégyárost? Bár a városi rangadó, a Derby-n jobbára az FCB dominált, ezekre a csörgésekre a kisebb klub emberei keményre felszívták magukat, a több évtizedes sérelmek gyógyítására. Néha odavertek, attól masszívan büszkévé lettek, egészen a következi összejövetelig, mert akkor kaptak. Ettől váltak a katalán város egyik felében legendává, a másik részében meg nevetséggé.
Nyolcvanhatban 5-3-ra csúnyán kiosztották a Barcát, ez volt az utolsó látványos nagy mérés, ez nem adatott meg sokszor, mégis becsülettel, akár vérüket adták a győzelemért. Manapság Piqué hergeli őket, bőszen kérkedik az Espanyol szurkolók csóróságán, befeszítette, hogy többet keres egymaga, mint a klub havi költségvetése, ettől keményen ráugrottak, utálják.
Különben meg most nem annyira nagy ászok, dobálják az edzőket, a Ligában is pocsék a teljesítményük, szóval ott a baj a háznál. És a Fradi ellen is botrányosan játszottak. Hol van már az a csapat, legénység, amely beleszólhatott akár még a spanyol bajnokságba? A jelenben, az FTC elleni Európa Liga meccsen gyertya rugdosó, ostoba mozgású, cseppet sem gondolkodó dúvadként fosztott a csapat. Olyan tizenegyeseket hoztak össze, amit még a világ legnagyobb csaló bajnokságában is muszáj megadni. Tiszta zavarodottan kóválygott a csapat hátulja, elöl meg nem ismerték egymást. Aztán mégis elloptak egy pontot.
