Napoli-Arsenal, csütörtök 21:00
Hozták a kötelezőt az ágyúsok az Emiratesben. Unai Emery gárdája kétszer megvillant az első játékrész elején, előbb Ramsey lőtt szép összjáték végén a hálóba, majd Torreira lövése pattant meg Koulibalyn és kötött ki a kapuban. Ezek után sem állt meg az Arsenal folyamatosan támadtak, ám hiába a sorra kidolgozott lehetőségek, Meret nagyokat védett, illetve a csatárok lába is megremegett.
A kékek oldaláról egy nagy gólhelyzet adódott és semmi több… holott Ancelotti mester nem tartalékolt, a legjobbjait küldte fel a gyepre. A bajnoki második hely szinte már a déliek zsebében van, az Atalanta és az Inter ellen vívnak még rangadót a Serie A-ban. Éppen ezért ismét a legjobb kezdő lép majd pályára, komoly hiányzó nincsen, a Callejón-Mertens-Insigne-Milik négyestől pedig sokat várnak a szurkolók.
Londoni oldalon számíthatunk egy kicsit visszafogottabb tizenegyre, részben az odavágón elért eredmény, részben a bajnoki hajrá miatt. Az ágyúsok ugyanis nagy versenyt futnak a legjobb négyért, és bár igazi rangadó már nincs hátra, a középcsapatok ellen sem lehet biztosra menni. Bár ha megnyerik az EL-t automatikusan indulhatnak az elitligában.
Frankfurt-Benfica, csütörtök 21:00
Tűzijáték! A forduló legjobb mérkőzését játszották a csapatok Lisszabonban, őszinte támadófutballt és féltucat gólt láthattak a nézők. Az új tinisztár Joao Félix kezdte a gólgyártást büntetőből, ami kétszeresen is fájó volt a németeknek, mivel Ndicka azonnali piroslapot kapott buktatásért. 10 emberrel is egyenlített a gárda, Jovic fejezett be egy akciót góllal. Ám a Joao Félix-show folytatódott: a támadó előbb sistergő bombát küldött Trapp kapujába, majd egy szögletet megcsúsztatva adott gólpasszt.
A koronát nem sokkal később tette fel a teljesítményére, amikor megszerezte csapata negyedik, önmaga harmadik gólját. Könnyek között ünnepelt. A végén a németek életben tartották a reményt a visszavágóra, előbb Trapp védett nagyot, majd Paciencia fejelt a hálóba.
A hazaiaknak két gólt kellene szerezni, hogy meglegyen az esély az elődöntőre, ám a négy kapott gól nagyon nem mutat jól… Mindkét csapatnak nagy eredmény lenne az EL-győzelem, ám a Benfica még otthon is küzd a bajnoki címért, a németek pedig a BL-indulásért. Erre a találkozóra azonban felszívják magukat ez bizonyos, és ismét kiszakadhat az a bizonyos gólzsák.