Izgalmas, sokrétű sportoló volt, aztán sportszakember is lett, de még játékvezető és sportújságíró is volt a magyar labdarúgó-válogatott első szövetségi kapitánya.
Futóként, evezősként, kerékpárosként és labdarúgóként is sikeres volt Gillemot Ferenc (ejtsd nagyjából: zsilmó ~ Gillemot), Magyarország történetének egyik legismertebb sportpolihisztora. Talán a mai kor előítéletei azt diktálnák, aki így szétforgácsolja magát, hamar elfogy és meghal a szépségben, de nem Gillemot, aki sokszínű sportolói karrierje ellenére (vagy épp amiatt) később még edzőként is ugyanúgy friss és meghatározó tudott lenni.
Amennyire erős volt, nem csoda, hogy megengedhette magának azt a sok érmet, hiszen egyszerre el is bírhatta teste a súlyukat
A dualizmus kori Magyarországon sorra alakultak egyletek, ez nagyban elősegítette a sportok terjeszkedését is az országban, a sportok szervezettebbé, intézményesültebbé válását. Gillemot sportpályafutása is ekkor lendült útjának, nem is akármilyen körítéssel. Gillemot osztály- és padtársa a Markó utcai Magyar Királyi Állami Főreál Gimnáziumban Hajós Alfréd volt, aki az első két magyar olimpiai győzelmet is jegyzi. Hajós egyébként együtt is futballozott Gillemot-val a műegyetemi csapatban iskolai éveik alatt. Mindhiába megannyi korai és kései futball-szál, ha Gillemot, akkor elhallgathatatlan, hogy szívének első igazán kedves tevékenysége a kerékpározás volt – az első magyar 100 km-es országúti kerékpáros versenyt például ő nyerte (1895-ben), de később is pár megmérettetésen győztesként hagyta el az utakat. A bringázás mellett a birkózással is aktívan ismerkedett, azt pedig az evezés iránti élénk érdeklődés követte. Utóbbiban egészen elképesztő, amit fel tud mutatni: 27 alkalommal áll rajthoz társaival az Aranyember, és 25-ször hódították el a győztesnek járó trófeát.
Az alakváltás mestere
A legendásan jó hozzáállásáról ismert sportoló az átváltozás mestere is volt! Megesett ugyanis, hogy egyetlen nap leforgása alatt három különböző sportágban tesztelte magát igen komolyan: reggelire egy jó kerékpárversenyt rendelt magának, ebédre egy atlétikai kihívást, míg vacsorának egy futballmérkőzéshez kellett megteríteni neki! Nem, nem egy sportfanatikus néző naplójából való ez, hanem egy sportfanatikus sportolóéból, aki ezeken az eseményeken versenyzőként vett részt egyetlen nap alatt.
Az első hivatalos magyar focimeccs, a két BTC, Gillemot természetesen mindennek a hajnalán ott volt
Gillemot az adrenalin gyermeke volt, nem csoda hát, hogy sok-sok első sportmérföldkő fűződik a nevéhez túl egyéni sikerein is. Az első hivatalos futballmeccsen is természetesen résztvevő volt labdarúgóként, amelyen a Budapesti TC két alakulata mérkőzött egymással egyébként 1897. május 5-én. Extra tudnivaló, hogy az 1901-ben rendezett első magyar focibajnokságot is a későbbi BTC nyerte. Az 1897-es klasszikust egyébként épp a Gillemot által is erősített BTC nyerte (a kék-fehér BTC) a piros-fehér BTC ellen, ráadásul igen határozott 5–0-s sikerrel vették a feladatot.
Az 5–0-val való viszonya még egyszer fontos lett az életében, aztán jött a profizmus
Ha Gillemot-ról mindent össze akarnánk szedni, nem lenne elégséges a cikkformátum, inkább a kötet, úgyhogy ez az anyag sem tudja teljeskörűen megragadni történetét, cv-pontjait, és akkor az alakjáról, jellemrajzáról még nem is beszéltünk.
Érdekes egybeesések viszont vannak, amiket egy ilyen rövid anyagban sem érdemes elhallgatni. Ahogy Gillemot gárdája megnyerte öt góllal az első hivatalos magyar focimeccset, úgy kapott Gillemot első magyar szövetségi kapitányi fellépése alkalmával 5–0-ra, 1902 októberében Bécsben az osztrák válogatott felsöpörte a padlót a magyar csapattal, de ez nem különösebben törte meg sem őt, sem az általa összefogott játékosokat.
Érdekesség, hogy egyébként Gillemot már szövetségi kapitányi teendői követően kapta meg azt az adminisztrációs „elismerést”, amely akkoriban az első és egyetlen, egyedi rangot jelentette egy labdarúgó életében kishazánkban, de azóta már nagyon sokan vágyják: Gillemot Ferenc lett 1905-ben Magyarország első profi labdarúgója az MLSZ nyilvánítása által.
Nélküle egyébként a magyar sportújságírás sem alakult ki volna úgy, ahogy, vagy nem feltétlenül lenne ma sem az, ami – tehát e sorok zárásánál is adózni érdemes a Gillemot-csoda és hatása előtt!
