Mérsékelt bizakodás csordogál a közre a magyar válogatott felől a walesi témázással kapcsolatban. Ez az új Népstadion irányába nyúló befektetés Eb implantátuma, mert az mégiscsak hogyan adja mi magát, hogy itt ez a hatalmas, Budapest összes pontjáról jól láthatóan terebélyesedő épület egy kisebb afrikai ország egyhavi költségvetéséből felépítve, aztán a helyiek csak látogatók és nem alanyi jogon lesik a jövő évi Eb meccseket!

Pedig megnyugodhatnának, minden jól halad, ennek első lépcsőjében a kiscsikókból álló Rubeola futsal (tájjelleggel fustalnak ejtve) csapata hősies küzdelemben, minimális létszámmal legyőzte a hatalmas FTC kipróbált, vérprofik alkotta együttesét. Igazából ennek semmi köze a válogatotthoz, viszont a hétfő este jó híre, ennyi az összekötés. Mert alapvetően nem annyira optimista most a telki közeg, az uruk elleni megnyitó ceremóniában is csak maga a megnyitó volt ünnepi.

A nemzeti csapat részéről az utolsó szép mozzanat a Himnusz közös éneklése volt, meg Szalai gólja. Aztán csuma, semmi nem látszott, hogy tanultak volna valamit a kiválasztottak. Borzasztó volt látni, hogy az vattaúj mezes férfiak csak az öltözőben érték utol a szöcskeként cikázó vendégeket, a védekezés komoly Disneylandbe úszott, a támadások meg abban fújtak ki, hogy kicsit előre ment az akció, úgy kábé a félpályáig, onnan a rémület visszafordította az egészet, szegény jó Dibusz, aki megint a mezőny legjobbja volt, ő ívelgetett előre, de az is inkább pánikból, mint sem tervezetten.

Na ígyen megy ki a csapat Wales ellen. Akik tudják, hogy mit kell tenni. Idehaza már elindult az eszeskedés, okoskodás, amivel az egész ország él, hangosan berobogott az elméleti felmentő csapat, azt kiabálva: az sem baj, ha kikaptok, lesz még ott egy szökő folyosó, nem kell félni, akár még ott is lehetünk az új nagytemplom csodás gyepszőnyegén. Teher foszlóban, magyarázat kész. Meg persze a bekészített sablon böfögés: ez a csapat még nem alkalmas egy nagy tornára!

Így aztán már most elfogadott az esti – talán még sem bekövetkező – csúnyaság!