Az angol negyedosztály rájátszásának odavágóit rendezik hétfőn, ahol a vendégek esélyei már most is jobbak, mint a hazaiaké.
Crawley Town – Milton Keynes Dons, hétfő 16:00
Hatalmas küzdelem árán csak sikerült bekerülnie Scott Lindsey fiainak a League Two rájátszásába, ahol az a csapat vár rájuk, vagyis az első mérkőzésen utazik hozzájuk, amellyel szemben augusztus közepén nyerni tudtuk a Broadfield Stadium közönségének nagy örömére. Akkor a listavezetőt verték meg a sussexiek, ám amikor decemberben ismét összefutott a két csapat, akkor már a „The Red Devils” húzta a rövidebbet. Most sem ők lesznek az esélyesek, már csak azért sem, mert a vendégségbe érkező buckinghamshire-iek nyolc ponttal többel végeztek az alapszakasz végén, ami szignifikáns különbség. Nem is meglepő, hogy a „The Dons” ennek a párosításnak az esélyese, csakhogy a klub történetének egyik legnagyobb gyengesége, hogy a rájátszások során rendre elbuknak. Ezen kellene most változtatnia Mike Williamson vezetőedzőnek, aki az előző idényben a nottinghamieket felvezette az ötödik ligából a rájátszáson keresztül, s most is ezt várját tőle a klubnál.
Tipp: Gólok száma 3,5 alatt – 1.62
🏠 Both league meetings between @crawleytown and @MKDonsFC in 2023/24 were home wins.
Who will #StepUp in the #EFLPlayOffs? 👊#EFL | #SkyBetLeagueTwo pic.twitter.com/lU62DdICOd
— Sky Bet League Two (@SkyBetLeagueTwo) May 1, 2024
Crewe Alexandra – Doncaster Rovers, hétfő 18:30
Mikor az előző naptári év végén, novemberben összecsapott ez a két gárda a Gresty Road közönsége előtt, akkor a cheshire-iek még a dobogón álltak a vendégek pedig a kiesés elleni harcban voltak érdekeltek. Azóta sokat változott a világ hiszen Lee Bell alakulata valamennyire visszább csúszott a League Two tabellán, többek közt a március egymás elleni elszenvedett vereség miatt is, de most úgy tekinthetünk erre a párharcra, ahol nem a „The Railwaymen” számít esélyesnek. Már csak azért sem, mert a vendégségbe érkező yorkshire-iek elképesztő futásban vannak februártól kezdve, mely időszakban toronymagasan a liga legjobb csapata voltak. Grant McCann legénysége kiegészült a sérülésből visszatérőkkel és a télen szerződtetett kölcsönjátékosokkal és megállíthatatlan erőként gázoltak át a mezőnyön. Ebből is adódik, hogy a „Donnie” a feljutás elsőszámú favoritjaként várhatja ezt a párharcot, még úgy is, hogy közel sem ők végeztek a legjobb mérleggel a négyes mezőnyön belül.
Tipp: Dupla esély, X2 – 1.48
💪 @crewealexfc are unbeaten in their last eight home matches in all competitions against @drfc_official who themselves finished the season 12 games unbeaten. 🔥
Who will #StepUp in the #EFLPlayOffs? 👊#EFL | #SkyBetLeagueTwo pic.twitter.com/ufeSBmgsCa
— Sky Bet League Two (@SkyBetLeagueTwo) May 1, 2024