Hivatalossá vált, hogy Nemanja Nikolics nem hosszabbítja meg a 2019.12.31.-én lejáró szerződését a Chicago Fire csapatával, így biztosra vehető a klubváltás. Az idén harminckettedik életévébe lépő huszonhétszeres válogatott futballista hazaigazolása reális opcióvá vált. Ez esetben, pedig szinte csak egyetlen csapat jöhet szóba nála, a Videoton, vagyis újabban Fehérvár FC.
Ember Norbert a Semleges Térfél egyik állandó szereplője pár hete futott össze a repülőtéren Nikoliccsal és váltottak pár mondatot. A rövid csevegés közben Nico azt mondta Norbinak, hogy „Bízz bennem még visszafogok térni”
A fehérvári szurkolók egyébként tudni vélik, hogy beíratta általános iskolába a kisfiát, Székesfehérvárra. Persze ez még csak azt is jelenthetné, hogy Nemanja családja Magyarországon képzeli el a hosszú távú életét, de Nikolics, aki nem mellesleg háromgyerekes családapa, él hal a családjáért és nehezen tudom elképzelni róla, hogy hosszabb távon nélkülözni tudná a szerettei közelségét.
Mit jelenthet ez a magyar válogatott szempontjából? Újra válogatott lehet belőle?
Kezdjük azzal, hogy a válogatottságot maga Nikolics mondta le. Persze ezt akár vissza is lehet vonni, de a keretbekerüléshez nem csak ez kell. Niconak nagyobb gonddal kell megbirkóznia, ez pedig a saját egója. (Hozzáteszem Nikolics az egyik legkedvesebb ember a magyar futballisták közül.) Marco Rossi játékstílusában ugyanis csak epizódszerepekhez jutna, a mérkőzések hajrájában beállva, illetve a nálunk gyengébb ellenfelek ellen lenne esély a pályára lépésre.
Miért? Nemanja Nikolics legnagyobb erénye a rövid 10-15 méteres indítások után a kapuval szemben megkapott labdák megjátszása, vagy hálóba juttatása. A kulcsszó a kapuval szemben! Ez azt jelenti, hogy az erényeit a pályán domináló csapatban tudja csak hasznosítani. Sajnos a magyar válogatott erre jelenleg nem képes. Szalai rendre a kapunak háttal kapja meg a labdát és az ő teljesítménye is nagyban a középpályás támogatójátékon múlik. Ezért nem játszott Nico a Legia színeiben a Bajnokok Ligája csoportkörben, ezért nem játszott az Európa Bajnokságon és ezért nem kapott szerepet utána sem, mert az ellenfelek erősebb játékerőt képviseltek és más stílusban kellett fociznia a mindenkori csapatának.
Amennyiben ezt el tudja neki magyarázni Marco Rossi és Nikolics el is fogadja ezt a szerepkört, akkor lehet belőle újra válogatott játékos. Abban biztos vagyok, hogy az esetleges Fehérvár FC-hez igazolás esetén kimagaslana az NB1-ből.