Az egyik legszimpatikusabb labdarúgók egyike az abszolút csend felé rohan egy ideje, és ez identitástól függetlenül bármelyik futballszeretőnek fájó pont lehet.
N’Golo Kanté feltűnése annak idején sok-sok évvel ezelőtt a radaron egészen frissítően hatott a futballromantikusok és labdarúgás-analitikus lelkületére is. Kanté megtestesítette a felszínen a hasznosság definícióját, amelyet a szurkolók, akár csapata szurkolói, akár a pártatlanok, akár az ellenfél drukkerei óriási rácsodálkozással figyelhetnek, s egyúttal, ha nem is megreformálta a nyolcas és/vagy épp a hatos szerepkörét, nyugodtan állítható: kevés kivételtől eltekintve prototípusként működött taktikailag ott, ahol éppen számítottak rá. (Ennél persze kicsit bonyolultabb a képlet: voltak rendszerek és stílusok, amelyekben hatosként tűnt élesebbnek, s akadtak olyan formulák is, amikor nyolcasként.)
Már a szezon kezdetekor voltak hangok, amelyek félelmüket fogalmazták meg Kantéval kapcsolatban, mondván – teljesen jogosan –, hogy nem lehet mindörökké fenntartani azt a tempót, azt a futómennyiséget, azt a helyezkedési komplexitást, amellyel szezononként jelentkezik, s aggódhatunk, hogy most már egyszer csak kipukkadhat – akár testileg, akár mentálisan.
A 2022-2023-as szezonban Kanté mindösszesen harmadszorra léphet pályára a Stamford Bridge-en, s teheti ezt úgy, hogy mindhárom alkalommal más-más menedzser keze alól kerül pályára (Thomas Tuchel – Graham Potter – Bruno Saltor [a jelenlegi megbízott]).
Kantét még a világbajnokság előtt kellett megoperálni októberben, s még decemberben is azok a hírek szállingóztak a Chelsea háztájáról, hogy még mindig sok kihagyás vár a játékosra. A combhajlítóizom-sérüléssel bajlódó energikus spíler először úgy volt, február végén szép lassan visszatérhet, ám már akkor óvatosan nyilatkozott erről is a klub, mondván, simán lehet, hogy csak a tavasz egy pontján találkozhatunk vele újra.
Az Aston Villa elleni mérkőzésen jutott neki bő 33 perc, de érződött rajta, hogy nagyon távol van nem is annyira a formájától, inkább az attitűdjétől. Egy ilyen típusú játékosnál talán ezt a legnehezebb visszaépíteni sok kihagyás után, az attitűd folyamatosságát, hiszen az intenzitástól nagyon el lehet szokni. Túlságosan nem kell félnie a Chelsea támogatóinak, Kanté karakterétől távol áll, hogy ne legyen képes arra újra a régi elánnal lubickolhasson előbb-utóbb, de mindenképp lassú visszatérésre, lassú visszaléptetésre lesz szüksége, melynek elején számára is jobb a mértékletesség, ha esetleg a következő szezontól újra a régi énjét idézően tervez még futballozni.
Nem tudva még, kivel is folytatódik majd a Chelsea jövője a vezetőedzői poszton, s látva a Red Bull-iskolára hajazó fiatalhullámot és egyúttal egyre inkább tapintva a türelemhiányt, sajnos még az is kilátásba kerülhet a nyárhoz közeledve, hogy Kanténak új kihívások elé kell néznie egy másik klubbal – pláne, mert ilyen komoly sérülés és hosszú kihagyás után annál nehezebb egy szeszélyes környezet részeként egészségesen visszatérni, stabilizálni a játékot.
