Vitathatatlan a tenisz népszerűsége napjainkban. A tornákat világszerte rengetegen követik, egyre többen választják szabadidejükben a teniszt mozgásformaként, de akár még az utcán, öltözködési stílusokban is megfigyelhető a teniszláz jelenléte. Elegáns és erős sport egyben, izgalmát gyakorta az adja, monotonnak tűnő, minimális mozgásváltások miképpen fognak mégis valami váratlant okozni – azaz adrenalint a nézőnek is bőven tartogat. Van az a sztereotípia, hogy a tenisz a kiváltságosok sportja, szórakozása, és az a helyzet, hogy amennyiben történetibb salakra vagy gyepre lépegetünk, kevésbé cáfolni, inkább bizonyítani fogjuk ezt a tételt.

Lehet ezt több labdával is? És volt hasonló dolog a szerzetesek kedvence?

Most épp nem, de annak idején több labdával játszották azt a sportot, amelyet a tenisz elődjének szokás tekinteni, a trigont. Noha szerintem sokkal inkább/ugyanúgy tekinthető a trigon akár a baseball elődjének is, ha azt vesszük alapul, hogy a trigonról bár kevés dolog van tudomásunkban, az igen, hogy egyik kezüket elkapásra, másikat dobásra használhatták a játékosok (épp úgy, ahogy Amerika kedvenc sportjában). A teniszben azért ami „elkap”, az üt is, hiszen az ütő egy kézben van, az „kap el” (épp egy töredéknyi másodpercre), hogy aztán „dobjon” is vissza rögvest. A trigon ügyességi játék, ügyességi (fejlesztő) hobbi volt, a tenisz talán inkább épít részügyességekre, melyeket a trigon is képes volt csiszolni. Közelebb áll talán a 8. századi la soule, mely arról szólt, hogy egy bottal labdát kellett a falhoz csapni, szerzetesek játszották a mai Dél-Franciaország területén – a legendák szerint olyannyira rajongtak ezért a levezetésért, elfoglaltságért a szerzetesek, hogy betiltás is fenyegette a játék létét.

Maradhatunk Franciaországban, de északra kell tekintetünk viszont, hogy a tenisz valódi rokonát megtaláljuk. A jeu de paume nevű sport a trigonhoz hasonlóan nem eszközzel, hanem tenyérrel zajlott – a szókapcsolat is azt jelenti, hogy játék tenyérrel. Eleinte csupasz tenyérrel ütögették a labdát az ellenfél térfelére, míg később kesztyűket használva.

Szerencsére ma már maximum a lelkesen tapsoló szurkolók gyötörik meg olyannyira a tenyerüket: szép is lenne, ha minden teniszmeccs félbeszakadna egy rommá összeesett, véres tenyér miatt… Később aztán jöttek a különféle ütőszerkezet-ötletek, valamint a kezdetben igen kemény, nehézkes labdák, nem olyan légiesek, mint a maiak.

Miért pont tenisz a neve?

Az ófrancia tenez szó sűrűn hangzott el a játékok közben, mert a szerva elvégzése előtt ezzel volt az ellenfél felszólítva a szerva fogadására. Állítólag az angol nyelven értő teniszt nézők ezt a szót hallották félre olyasminek, ami a mai tenisz szavunkra is hasonlít. Azonban nem létezik olyan forrás, amely ezt alá tudná támasztani, ez inkább gondolatkísérlet maradt.

Az uralkodók kedvence volt

Hogy miért is a kiváltságosoké leginkább? Angliában és Franciaországban is erőteljes vonzalmat éreztek a tenisz nyújtotta mozgás iránt az uralkodók, X. Lajos, az első francia király, akiről köztudott, hogy imádta a teniszt, épp egy teniszmérkőzés után betegedett meg az azt leöblítő, nagyobb mennyiségű jéghideg bortól és halt is bele.

Elvileg szinte minden francia kastélyban felfedezhető olyan tér, amely teniszpályaként volt/lehetett használatos. Megszállottan rajongott I. Ferenc francia király a teniszért állítólag, kimondottan ragaszkodott hozzá, hogy udvari társaságából is minél többen preferálják a sportot – fia, II. Henrik őrizte ezt a családi örökséget és mániája volt a legjobb játékos hírében állókat nem csupán a négy fal között, de díszes közönség előtt kihívni és megvívni velük. A családi „biznisz” nem szakadt meg, IX. Károlyt, II. Henrik fiát már ütővel a kezében is ábrázolták egy rajzon.

Szinte a végtelenségig lehetne sorolni az uralkodók mély, már-már fétisszerű állapotát a tenisszel. És ha már ábrázolásokon is megjelent a sport, nem csoda, hogy a státuszhoz is hozzá tudott tapadni. Így napjainkig is kitartóan…