A Texans a pozitív, a Bengals és a Bills a negatív meglepetés a szezonban.
Az idei döntős rendelkezik a liga legjobb mérlegével, de a menetrend legkeményebb része még csak most következik.
A címvédő eddig lemásolta előző idénybeli teljesítményét, vezeti az Amerikai főcsoportot, a legfőbb különbség az, hogy a védelme jobb, mint tavaly.
Noha Christian McCaffrey TD-sorozata megszakadt, három egymást követő vereség után a Jaguars felett aratott detronizáló győzelem alkalmával ugyanazt a kaliforniai gárdát láttuk, amely az első öt fordulóban a liga legjobbjának tűnt.
Mindig vannak felfelé ívelő csapatok, melyek nagy reményekkel várják az új szezont. Az Oroszlánoknak sikerült igazolniuk a felfokozott várakozásokat.
A liga legjobb, leghatékonyabb támadósora a floridaiaké, ez megmutatkozik yardokban és pontokban is, de az együttesnek hiányzik egy nagy győzelem igazi élcsapat ellen.
A 49ers mellett a texasiak rendelkeznek a liga öt legjobbja közé tartozó védelemmel és támadósorral egyaránt.
Amíg Lamar Jackson mérkőzésenként átlagosan egy labdát veszít, addig hiába a meccs közbeni parádézás, nem tud előrébb lépni a marylandi alakulat.
A Jaguárok a várakozásoknak megfelelően előreléptek az előző idényhez képest, de pozitív mérlegű riválisok ellen csak egyetlen győzelmük van.
CJ Stroudnak tulajdonképpen már most oda lehet adni az év támadó újonca címet. A második helyen választott irányítóval azonnal 180 fokos fordulatot vett a klub.
Az irányító Geno Smith-nek rosszabb éve van, mint tavaly, de a csapatról beszédes, hogy ennek ellenére hat győzelmet tudott behúzni.
Az acélvárosiak mind a kilenc meccsükön kevesebb yardot szereztek ellenfelüknél, ilyen mutatóval az NFL történetének első csapata, amely pozitív mérleggel rendelkezik. De nem ez a győzelem bevett receptje…
Jelenleg az ohiói alakulaté a liga legjobb védelme, azonban az idény hátralévő részére elvesztették kezdő irányítójukat, Deshaun Watsont. PJ Walker és az újonc Dorian Thompson-Robinson nem tűnik jó megoldásnak a folytatásra.
A tavalyi döntős idén még nem nyert meccset a csoportjában, ezért tulajdonképpen élet-halál rangadó lesz számukra csütörtökön a Ravens elleni csörte.
A sokkoló ötvenszázalékos mérlegbe a támadó koordinátor Ken Dorsey bukott bele.
Hihetetlen csodát látunk: Kirk Cousins sérülése után a frissen megszerzett irányító, Joshua Dobbs szinte edzés és a játékok ismerete nélkül kétszer győzelemre vezette a Vikingeket.
A kaliforniai alakulat nem tud átlépni a saját árnyékán. Justin Herbert hiába tartozik az irányítók krémjébe, a csapat kettőt nyer, kettős veszít sormintája nem lesz elég a rájátszásra.
A Szentek ötvenszázalékos mérleggel vezetik a csoportjukat és az egész ligában övék a leggyengébb hátralévő menetrend.
A csereirányító Gardner Minshew és a védelem gyengesége nem teszi lehetővé a jelentős előrelépést idén, de jövőre Anthony Richardson visszatérésével jók lehetnek.
A négyes kudarcszéria a múlté, de az irányító Baker Mayfield szinte garancia a középszerűségre.
Megalázó vereségek sora után a védelem megemberelte magát, aminek három egymást követő győzelem lett az eredménye, ráadásul két ízben minőségi ellenféllel szemben.
Josh McDaniels vezetőedző menesztése után Antonio Pierce irányításával 2-0 a kaszinóváros csapatának mérlege.
Az irányító Zach Wilson fejlődik, csak nagyon lassan, márpedig kizárólag védelemmel rendkívül nehéz meccseket nyerni az NFL-ben.
Szinte csoda, hogy az irányító Sam Howell még nem dőlt ki, ugyanis 47-szer döntötték le a védők.
Taylor Heinicke és Desmond Ridder sem tűnik megfelelő megoldásnak az irányító posztra. Most jön a visszacsere?
Az irányító Matthew Stafford és a futó Kyren Williams visszatérése komoly lökést adhat a kaliforniai gárdának.
Az újonc irányító, Will Lewis remek bemutatkozása után kiábrándító pofonok érkeztek, a vörös zónában kifejezetten gyengék a Titánok, hiába övék a liga legjobb erőfutója Derrick Henry személyében.
A válasz nem Jordan Love az irányító posztra, ez mostanra kiderült. Semmilyen összhangja nincs az elsőszámú elkapójával, Christian Watsonnal.
A tavalyi térdszalagszakadása után visszatért a kezdő irányító Kyler Murray, aki rögtön győzelemre vezette a phoenixi alakulatot.
Tyson Bagent irányításával 2-2 a szeles város klubjának mérlege. Szinte rossz hír, hogy lassan felépül Justin Fields…
Valószínűleg végleg eljött az idő, hogy az irányító poszton lecseréljék Mac Jonest, noha nyilvánvalóan Bailey Zappe sem jelent hosszú távú megoldást.
Daniel Jones nem volt olyan szerencsés, mint Sam Howell a fővárosban: az Óriások 54 sacket engedtek ebben az idényben, ami elfogadhatatlan. Tommy DeVitóval nehéz lesz meccset nyerni.
A liga legrosszabb mérlegével az 1/1 legnagyobb esélyesei a Párducok, csakhogy az első választási joguk a Chicagóhoz vándorolna.