Emelkedik a Cavaliers, a Kings és a Warriors, zuhan a Pelicans, a 76ers és a Jazz.
Bostonban a helyzet változatlan: a liga legjobb mérlegével, a mezőny jelenlegi leghosszabb, nyolcmeccses győzelmi sorozatával rendelkezik és egyedüliként támadásban és védekezésben is a legjobb háromba tartozik.
A liga legjobban védekező csapata holtversenyben vezeti a nyugati főcsoportot.
Sorozatban öt győzelmével utolérte a nyugati konferencia élén a Minnesotát és máris több sikere van, mint az előző idényben.
Noha november közepe óta a kaliforniaiaké a legjobb nyugati mérleg, de a konferencia négy legjobbja ellen nyolc meccsből csak kettőt nyertek.
Az All Star-gála szünete óta Nikola Jokic 27,3 pontos, 16,7 lepattanós és 15 gólpasszos átlaggal rendelkezik, így a címvédő visszatért a helyes útra.
Noha keleten második helyen áll az ohiói együttes, de aggasztó, hogy a főcsoport pozitív mérlegű riválisaival szemben 7-12 a mutatója.
Kyrie Irving visszatérése óta a texasiak nyolcból hét mérkőzésüket megnyerték.
Az arizonaiak legutóbbi hét vereségüket egyaránt idegenben szenvedték el, ezzel szemben hazai közönség előtt nyolc találkozó óta nem találtak legyőzőre.
Ami a legfontosabb, hogy a négy héttel ezelőtti vezetőedző-váltás óta valamelyest javult a csapat védekezése, de még mindig nincs a legjobb tízben.
A jobbak ellen nem megy: a keleten előttük álló három rivális ellen 2-8 a mérleg, ráadásul a jelenleg sérült OG Anunoby és Julius Randle nélkül 6-6 a mutató.
An 8-game winning streak has the Celtics at the top while the Nuggets and Thunder climb the ladder 👀
Check out @johnschuhmann‘s latest Power Rankings in the NBA App!
📲 https://t.co/WnMXtFbQ5E pic.twitter.com/Pm3Zr1pYgp
— NBA (@NBA) February 26, 2024
A Királyok potenciálját az mutatja a legjobban, hogy a legjobb négy nyugati csapat ellen 7-4 a mérlegük.
A pihenőnap nélküli meccseken az Indiana 11-ből kilencszer kikapott, de már csak két ilyen maradt a hátralévő menetrendben.
A floridaiak tízből nyolc meccset nyertek, a legutóbbi négyet idegenben, így máris feljöttek keleten a legjobb hatba.
A Pelikánok továbbra is túl rapszodikusak, akár meccsen belül is, sok könnyű meccset szórnak el, akár több mint tízpontos előnyről.
Joel Embiid nélkül ez nem ugyanaz a csapat, amelynek védekezésben talán jobban hiányzik a sztárja, mint támadásban.
Ahogy egészségessé vált a floridaiak kerete, úgy stabilizálódott a csapat játéka.
A jó formába lendülő kaliforniaiak már hét meccset vesztettek úgy, hogy 15 pontos előnyük volt.
Spencer Dinwiddie alig harmincszázalékos hatékonysággal céloz az új csapatában, de a Lakers így is +14 pontot hozott, amikor pályán volt.
Sovány vigasz, de a Bikák a legjobb negatív mérleggel rendelkező csapat.
A texasiak legnagyobb problémája továbbra is az idegenbeli szereplés, ahol a második legkevesebb győzelmük van, jelenleg pedig sorozatban hét vereségnél tartanak.
After scoring 28 points today… LeBron James is just 74 points away from reaching 40K career points!
He’ll next take the court Wednesday, facing the Clippers in the Battle for LA 👑👀 pic.twitter.com/JVig5bQHwk
— NBA (@NBA) February 25, 2024
A kanadaiak még van esélyük a rájátszás selejtezőjére és nem is adták fel a harcot, ezt jelzi a sorozatban aratott három győzelmük a közvetlen riválisok felett.
A szegény embert az ág is húzza: a georgiai gárda legjobbja, Trae Young legalább egy hónapra kidőlt, igaz eddig nélküle 3-3 a mérleg.
Taylor Hendricks szerepeltetésével már két újonc van a kezdőben, ez azt mutatja, hogy a csapatnál már inkább a jövőt építik.
Megvan az ideiglenes vezetőedző, Kevin Ollie első sikere, Ben Simmons visszatérésével pedig javult a csapat védekezése.
Támadásban a liga leggyengébb együttese, így a mezőny első harmadába tartozó védekezéssel is csak kevés meccset nyer.
Grant Williams megszerzése jó hatással volt a védekezésre, azóta hat meccsből ötöt megnyert a csapat.
Nyugaton a leghosszabb, nyolcmeccses kudarcszériával rendelkezik, ráadásul a liga hat leggyengébb csapata ellen is csak három győzelmet számlál hat vereség mellett.
Victor Wembanyama labdaszerzésekben és blokkokban máris a liga élmezőnyébe tartozik, így a csapat is kezd versenyképesebb lenni, de ez még győzelmekben nem mutatkozik meg.
A liga legrosszabb védekezésével rendelkező sereghajtó a főcsoportjában még nem nyert meccset pozitív mérlegű csapat ellen.
A fővárosiaké a mezőny jelenlegi leghosszabb nyeretlenségi sorozata 11 találkozóval, így máris több kudarcuk van, mint az előző idényben.