A kanadaiak új vezetése másfél év alatt bajnokesélyes csapatot hozott össze.
A Vancouver Canucks a 2010-es évek eleje óta nem tartozott a jó csapatok közé, többnyire a rájátszásról is lemaradt, az egyetlen kivételt a koronavírus-járvány miatt félbeszakított szezon jelentette. Csakhogy 2021 végén a felsővezetésben történt változások ezúttal rövid idő alatt meghozták a várt eredményt, ugyanis a kanadai együttes jelenleg nemcsak a nyugati főcsoportot, hanem az egész ligát vezeti a nyolcvan pontjával.
A klub 2021 decemberében teljesen kisöpörte a padlást: hét év után menesztette Jim Benning általános igazgatót, illetve négy és fél idény után Travis Green vezetőedzőt a tragikus rajt után, mivel a Canucks 25 meccsből csak nyolcat nyert meg. Ideiglenesen az a Jim Rutherford érkezett általános igazgatónak, aki Pittsburgh-ben olyan csapatot hozott össze, amely kétszer egymás után bajnok lett a 2010-es években. A jelenleg 74 éves szakember viszont már a kora miatt nem akart reflektorfényben lenni, ezért éppen a Pingvinektől elcsábított Patrik Allvin lett az állandó megoldás, Rutherford pedig a háttérből irányít és felügyel.
A kispadra a tapasztalt Bruce Boudreau ült le, akinek vezetésével majdnem sikerült megfordítani a szezont, de öt ponttal a 32-15-10-es mérleg is kevésnek bizonyult a rájátszáshoz. Viszont ez a hajrá előrevetítette, hogy lehet építeni a gárda magjára, ugyanis a mostani éllovas csapatból már akkor a keret tagja volt Elias Pettersson, JT Miller, Brock Boeser, a védő Quinn Hughes és a kapus Thatcher Demko. Azaz sokkal inkább a harmadik és negyedik sort, vagy a harmadik védőpárost kellett fejleszteni olyan játékosokkal, akik a speciális helyzetekben is kiemelkedők.
Noha 2022 nyarán szabadügynökként érkezett Ilja Mihejev Torontóból és Andrej Kuzmenko a KHL-ből, a következő, 2022/23-as idény mégsem ebben a mederben folytatódott, ezért Boudreau-nak is távoznia kellett, a helyét – hogy, hogy nem – ismét egy korábbi Pingvin vette át Rick Tocchet személyében, aki segédedző volt a Pittsburgh két bajnoki címénél a Rutherford-érában. De amikor elúszott a szezon, nem ez volt az egyetlen komoly változtatás, ugyanis elcserélték a csapatkapitány Bo Horvatot a New York Islanders csapatához. Az érte kapott Anthony Beauvillier nem jött be, viszont az első körös választási jogot felhasználva egy hónappal később a Detroittól megszerezték a védő Filip Hroneket, aki jelenleg Hughes-zal a liga legjobb védőpárosát alkotja, a pluszmínusz mutatóban (+38) vezeti a ligát, de a speciális egységekben is komoly szerepe van: emberelőnyben a második, emberhátrányban az első sor tagja.
Mivel Rutherford, Allvin és Tocchet is Pittsburgh-ből érkezett, talán nem meglepő, hogy tavaly nyáron a holtszezonban rengeteg egykori acélvárosban szerepelt hasznos kiegészítő játékos írt alá a Vancouverhez. Szabadügynökként például a harmadik támadó sorba az emberhátrányos védekezésben zseniális Teddy Blueger, vagy a második védőpárosba Ian Cole. De csereüzletekben is érkeztek az Ex-Pingvinek: cserekapusnak egy harmadik körös választási jogért Casey DeSmith, a negyedik sorba egy ötödikkörös draftcetliért Sam Lafferty. Bár nincs pittsburgh-i kötődése, de Nyikita Zadorov megszerzését is meg említeni, aki a harmadik védőpáros jobbik tagja, érte egy-egy harmadik és ötödik kört kapott a Calgary Flames.
Ez a csapat így már hasított. Az eredeti nagy négyes minden tagja 50 pont felett jár, Hughes vezeti a védők pontlistáját. A csapatból tizen járnak legalább tíz gólnál. Ezt látva pedig egyértelműen kinyílt a bajnoki ablak – ahogy Amerikában mondják. Ez pedig további erősítésre sarkallta a vezetést, amely elhozta Calgaryból Elias Lindholmot, akiért Kuzmenkót és egy első körös választási jogot kellett adni. A sztár rögtön az immár teljesen svéd első sorban kapott helyet Elias Pettersson és Nils Hoglander mellett, és első hét meccsén rögtön ütött négy gólt.
Elképesztően kiegyensúlyozott és mély a Vancouver kerete, nem véletlen, hogy a második legtöbb gólt üti és a harmadik legkevesebbet kapja, így a Stanley Kupa egyik legnagyobb esélyesévé lépett elő.
