Az előző két Sao Paulóban rendezett nagydíj után, idén ismét sprintformátummal tér vissza a mezőny Interlagosba.
Itt 1973-ban rendeztek először Formula-1.es világbajnoki futamot Emerson Fittipaldi sikerének hatására. Az Autódromo José Carlos Pace versenypálya egyik különlegessége az enyhén dőlt első kanyar, amely egy fél ovális pályán való versenyzés érzését adja a pilótáknak.
Emlékezetes pillanatok
2009-ben Jenson Button itt ünnepelhette világbajnoki címét, miután a Brawntól hirtelen és váratlanul egy győztes autót kapott. 2007-ben Kimi Raikkönen szerezte meg itt bajnoki címét mindössze egy ponttal megelőzve Lewis Hamiltont.
Nelson Piquet esete is bemutatja, milyen komoly fizikai megpróbáltatásoknak vannak kitéve a pilóták: miután 1982-ben hazai pályán megszerezte a futamgyőzelmet, a pódiumon szó szerint elájult. Az ünneplést azonban így sem hagyta ki, a legfelső fokra felülve locsolta szét a győztes pezsgőt.
Mindenki számára ismerős képkockák, ahogy Felipe Massa 2016-ban könnyek és tapsoló tömeg között vonult végig a bokszutcán, miután falnak csapódva kiesett a versenyből. Ez volt a tervezett utolsó hazai futama.
Lewis Hamilton számára is különleges jelentéssel bír a brazil nagydíj, a 2021-eset karrierje legkülönlegesebb versenyének nevezte. A világbajnoki küzdelemben a futam végén sikerült riválisát, Max Verstappent is megelőznie, ezzel pedig megszerezte a győzelmet Interlagosban.
Tavaly történt
Az első sorból a két Mercedes pilóta indulhatott, a vezetést pedig George Russell vette át, aki a szombati sprinten is behúzta a győzelmet. Az első körben Lando Norris és Charles Leclerc küzdött egymással, miközben Daniel Ricciardo hátulról nekiment Kevin Magnussennek, aki így megforgott, kiütve az őt kikerülni próbáló ausztrált is. Mindkettőjüknek véget ért a verseny, biztonsági autó gurult a pályára. Az újraindításkor Max Verstappen támadta meg Lewis Hamiltont, aminek eredményeként a kanyarban összeértek, a holland elvesztette első szárnyát, a brit pilóta defektet kapott, a manőverért pedig ötmásodperces büntetést ítéltek Verstappennek. Leclerc és Norris folytatta le nem játszott csatáját, mely ütközéssel végződött és a monacói egy pillanat alatt a falban találta magát. Lewis Hamilton gyorsan előzte ellenfeleit, először Mick Schumachert, majd Sebastian Vettelt, végül Lando Norrist autózta körbe, a McLaren pilótát a 17. körben pedig Vettel is lehagyta. Hamilton végül a mexikói mellett is elautózott, ezzel a második helyre zárkózott csapattársa mögött. Az 52. körben Norris alatt megállt az autó, egy újabb safety car fázist hozva a pályára. A két Ferrari Sergio Perezt üldözte, mögöttük pedig Fernando Alonso sikeresen utasította maga mögé Valtteri Bottast. Először Sainz, majd Leclerc is megelőzte Perezt, majd Alonso és Verstappen is körbe autózta a Red Bull pilótát. George Russell bravúros hétvégét produkálva megszerezte első Formula-1-es futamgyőzelmét, másodikként Lewis Hamilton ért célba a harmadik pedig Carlos Sainz lett.
Aktuális
Távozik a Mercedestől Mike Elliott, aki a vezető technikai igazgató posztot töltötte be az istállónál. Saját maga döntött úgy, hogy elhagyja a száguldó cirkuszt és szünetet tart 23 évnyi Formula-1-es karrierje után. A korábbi futamokon a bokszutcából való kihajtáskor felmerülő torlódás és feltartás miatt az FIA új szabályokat írt elő. A bokszutca gyorssávjában a versenyzők nem állhatnak meg és nem várakozhatnak a pálya tisztulására sem.
Pályaadatok
- Első nagydíj: 1973
- Pályahossz: 4.039 km
- Körök száma: 71
- Körrekord: 1:10:540