Rekordhosszúságú lesz a 2023-as Formula-1-világbajnokság, a címvédő Max Verstappen bizakodva várhatja a bahreini idénynyitót, bajban a Mclaren, meglepetéscsapat lehet az Aston Martin.
Eredetileg 24 futamos lett volna a Forma–1 2023-as éve, ám a Kínai Nagydíjat az ország járványügyi szabályozása miatt decemberben lefújták. Helyettes nem lesz, a versenynaptár rekordhosszú, hiszen sosem rendeztek még egy éven belül 23 versenyt. Az idény a megszokottnál korábban, már március első hétvégéjén indul Bahreinben, és november végén zárul Abu-Dzabiban. A Magyar Nagydíj a szokásosnál valamivel korábban lesz: a nyári szünetre ezúttal nem hazánkból, hanem az egy héttel későbbi Belga Nagydíjról vonul majd el a mezőny.
Kik lehetnek az idény esélyesei?
Max Verstappen, valamint a Red Bull kiváló teszt időszakot tudhat maga mögött, így jó eséllyel védheti meg másodszor is világbajnoki címét. A Ferrari erősnek mutatkozott, Frédéric Vasseur személyében egy szigorú, céltudatos csapatfőnököt szerződtetek, az olaszoknak egyszerűen le kell vetkőzni a hibák halmozását. A Mercedes tavaly év végén versenyképes volt, ám az idény eleji tesztek során nem nagyon közelítettek a Red Bullhoz, ellenben az Aston Martin, amely nagyot lépett előre, és könnyen a középmezőny élére kerülhetnek Fernando Alonsóval. Gyengélkedett a Mclaren, nem indult jól az Alpha Tauri, de a mezőny végén is öldöklő küzdelem várható.
Új arcok, nagy visszatérő
2023-ban két abszolút újonc lesz a mezőnyben, Logan Sargeant a Williams, Oscar Piastri a Mclaren versenyzőjeként mutatkozik be a Formula-1-ben. Nick De Vries a tavalyi Olasz Nagydíjon pontszerzéssel sokkolta a világot beugróként, idén első teljes évét kezdheti az Alpha Taurinál Cunoda Juki csapattársaként. Csapatot váltott Fernando Alonso, aki a visszavonuló Sebastian Vettel helyét vette át az Aston Martinnál, Pierre Gasly pedig pont a spanyol helyére érkezett az Alpine-hoz. Nagy visszatérő a 2023-as évben Nico Hülkenberg, a német pilóta hosszú idő után került vissza a mezőnybe, Kevin Magnussen társaként a Haas sikereiért küzdhetnek.
Pálya adatok (Bahreini Nagydíj):
- Pálya hossza: 5412 m
- Kanyarok száma: 15 kanyar
- Tavalyi győztes: Charles Leclerc (Ferrari)
- Rekorder: Lewis Hamilton (5 győzelem)