Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

Dánia ellen hatalmas vereségbe szaladt bele a magyar válogatott, de most új lapot kell nyitni. 

Bár hangzatosak voltak a nyilatkozatok, a magyar válogatottnak egy pillanatra sem volt esélye a világbajnoki negyeddöntőben, sőt, végül a magyar férfi kézilabda-válogatott történetének legsúlyosabb világbajnoki vereségét szenvedte el. Innen persze nehéz lesz felállni, de nem lehetetlen, pláne úgy, hogy Norvégia is fáradtabb lesz a magyar csapatnál. 

Ennek pedig az az oka, hogy a norvég válogatott igen kiélezett, és 80 (!) percig tartó találkozót játszott Spanyolország ellen, és végül úgy esett ki, hogy többször is a kezében volt a győzelem. Kérdés persze, hogy ez mennyire viselte meg az északi csapatot – a tippünk azonban az, legalábbis a korábbiak alapján, hogy nem nagyon, ráadásul a norvégok azt is tudják, hogy egy győzelem nagyon sokat segíthetne nekik a későbbi cél, az olimpiai selejtező elérése szempontjából. 

A magyar csapat részéről valódi restartra van szükség. Ez a dán mérkőzés egészen vállalhatatlan volt, és ezt azért is lehet ennyire nyíltan kimondani, mert maguk a játékosok és a szövetségi kapitány sem vitatkozna ebben. Ez egészen biztos, hogy olimpiai selejtező ide vagy oda, még két ilyen vereség nem fér bele, akkor ugyanis az elért cél ellenére nehéz lenne sikerként tekinteni erre a vb-re. 

A norvég csapat egyénileg szintén jobb a magyarnál, de nem annyival, mint a dán. Az első soruk Sagosennel, Johannessennel és Röddel kifejezetten erős, de a cserepadról is tud beállni minőség. Játékfelfogásuk, a gyors játékra történő igényük nekik is konstans. 

Sokkal szorosabb mérkőzésre számíthatunk, mint Dánia ellen, de épp ezek miatt a küzdés most nem lesz elég a győzelemhez. 

Kapcsolódó cikkek