Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

A magyar válogatottnak a negyeddöntőhöz győznie kell a Zöld-foki szigetek ellen, de érdemes lesz figyelni az esti svéd-portugál találkozóra is.

A magyar válogatott keze nem remegett meg Brazília ellen, legalábbis a meccs végeredményét tekintve. A 28-25-ös győzelem kalandos úton született meg: a magyar csapat remekül kezdett, a mieink már 9-3-ra is vezettek, ezt követően azonban komolyabb hullámvölgy következett, ami miatt az első félidő végére már döntetlen állt az eredményjelzőn. A második játékrész megint csak magyar rohammal kezdődött, de nem sikerült eldönteni a mérkőzést, egészen addig, míg Mikler Roland és Lékai a vállára nem vette a csapatot. 

A magyar együttes számára így a legkönnyebb mérkőzés maradt hátra, aminek kapcsán mindössze egy dologra érdemes figyelni; ezt a meccset ugyanis nagyrészt a második sornak kell majd hoznia, hiszen a kezdőcsapat bizony kijátszotta magát Brazília ellen. A magyar együttesnek azonban van olyan mélysége, ami alkalmassá teheti őket erre. A Zöld-foki szigetek eddig két nagyon hasonló meccset játszott le a középdöntőben. A találkozó elején jól tartották magukat, de hosszútávon kijött a minőségbéli különbség és fáradtság. 

Vigyázó szemünket azonban a – valószínű – magyar győzelem után az esti svéd-portugál mérkőzésre kell vetnünk, hiszen ha a magyar csapat begyűjti a kötelezőnek tűnő két pontot, akkor az esti mérkőzés eredményétől függ majd a mieink továbbjutása. A svédek egyértelműen esélyesek, de árnyalja a képet, hogy számukra már semmilyen jelentősége nincs a találkozónak, hiszen biztos a csoportelsőség

Kapcsolódó cikkek