Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

Argentína–Magyarország, péntek 18:00

Ha labdarúgásról lenne szó, akkor a magyar válogatott nem számítana favoritnak ezen a mérkőzésen, viszont kézilabdában az oddsok alapján sincs sok esélye Argentínának ellenünk. 8.00

Első ránézésre az a benyomásunk támadhat, hogy nem csak az első mérkőzésen, de a svédek elleni találkozó kivételével az összes csoportmeccsen gyakorlatilag kötelező a győzelem. Ugyanakkor érdemes azt is figyelembe venni, hogy négy év alatt már a negyedik szakmai stáb próbál ütőképes válogatottat faragni, így aztán folytonosságról nehezen beszélhetünk. A cél egyébként az első hét hely valamelyike, mert ezzel a magyar csapat automatikusan kijutna az olimpiai kvalifikációs tornára.

A világbajnokság főpróbája meglehetősen felemásra sikerült: Dánia először fölényesen nyert ellenünk, majd a második meccs a magyar csapat győzelmét hozta. „A dánok elleni két mérkőzés tanulságát úgy tudjuk talán a legjobban levonni, ha azt mondjuk, hogy az első találkozón túlzó volt a skandinávok fölénye, a vasárnapi mérkőzésen pedig az nem felelt meg a realitásoknak, hogy nyolc góllal vezettünk szünetben. Egyik nap egyik csapatnak nem sikerült semmi a mérkőzés bizonyos szakaszaiban, a másik szárnyalt, a másik nap éppen fordítva" – értékelt a kéziszövetség honlapján Csoknyai István szövetségi kapitány. Hozzátette, hogy nem gondolja könnyűnek a csoportunkat, mert „Angolát kivéve öt csapat pályázik a három továbbjutó helyre. A továbbjutáshoz tehát megfelelő forma és szerencse is kell."

Egy jó rajt mindenesetre kellő lökést adhat a folytatásra, ezért remélhetőleg győzelemmel kezdi majd világbajnoki szereplését a magyar válogatott.

Tippek:

Magyarország -5,5 1.91

Gólok száma 51,5 felett 2.05

Balogh Zsolt góljai 4,5 felett 1.75

 

A magyar válogatott csoportmérkőzései a világbajnokságon:

Január 11. (18:00) – Argentína–Magyarország

Január 13. (18:00) – Magyarország–Angola

Január 14. (15:30) – Magyarország–Katar

Január 16. (18:00) – Magyarország–Egyiptom

Január 17. (20:30) – Svédország–Magyarország

 

A magyar férfi kézilabda-válogatott kerete:

Kapusok: Mikler Roland (Telekom Veszprém), Székely Márton (Grundfos Tatabánya)

Jobbszélső: Hornyák Péter (Balatonfüredi KSE)

Jobbátlövők: Ancsin Gábor (Ferencváros), Balogh Zsolt (MOL-Pick Szeged), Máthé Dominik (Balatonfüredi KSE), Nagy László (Telekom Veszprém)

Irányítók: Császár Gábor (Kadetten Schaffhausen, svájci), Lékai Máté (Telekom Veszprém)

Beállók: Bánhidi Bence (MOL-Pick Szeged), Schuch Timuzsin (Ferencváros), Sipos Adrián (Grundfos Tatabánya)

Balátlövők: Bodó Richárd (MOL-Pick Szeged), Ilyés Ferenc (Grundfos Tatabánya), Jamali Iman (Telekom Veszprém), Ligetvári Patrik (Ademar León, spanyol), Szita Zoltán (Balatonfüredi KSE)

Balszélsők: Bóka Bendegúz (Balatonfüredi KSE), Juhász Ádám (Grundfos Tatabánya)

Szövetségi kapitány: Csoknyai István és Vladan Matics

Kapusedző: Szathmári János

Kapcsolódó cikkek