Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

A nyári átigazolási időszakhoz hasonlóan a téli transzferekből is összegyűjtjük az OTP Bank Liga előző hetének öt legizgalmasabb igazolását. Január 15-én hivatalosan is megnyitott az ablak, így beindult a piac.

Myenty Abena: Slovan Bratislava -> Ferencvárosi TC (400 ezer euró)

A suriname-i válogatott játékost közelről ismerhetik már a ferencvárosiak, hiszen nyáron mindkétszer ott volt a magyar bajnok elleni BL-selejtező mérkőzéseken. Kétségtelen, hogy szüksége volt a Fradinak egy belső védőre, ám Abena inkább fizikai paramétereivel lógott ki a párharcból, mintsem a labdával való játékkal, amire szüksége lenne a zöld-fehéreknek. Ennek ellenére passzolni fog a csapat stílusába.

Horváth Krisztofer: Torino -> Kecskeméti TE (kölcsönbe)

A tehetséges labdarúgó ősszel kisebb sérüléssel bajlódott, illetve emiatt nem kapott túlságosan sok lehetőséget. Horváth szempontjából tökéletes következő lépés a Kecskemét, hiszen Szabó Levente távozásával szinte biztosan alapember lehet ebben a félévben. Emellett a kecskemétieknek is jó transzfer, mivel a kreativitása illik a Banó-Szabó, Szuhodovszki, Nagy Krisztián, Katona Bálint vonulathoz.

Deybi Flores: Panetolikosz -> Mol Fehérvár FC (100 ezer euró)

Tobias Christiansen után újabb játékost szerződtetett a Vidi a középpályára. Deybi Flores a görög élvonalból érkezik, 16 bajnokin két gólpasszal vétette észre magát. A 23-szoros hondurasi válogatott futballista leigazolásával tovább mélyül Huszti Szabolcs merítési lehetősége, igaz a védelem belseje is foltozásra szorulna.

Jonathan Levi: IFK Norrköping -> Puskás Akadémia FC (600 ezer euró)

Levi a svéd élvonal egyik legértékesebb játékosaként került Magyarországra. Az érte kifizetett 600 ezer euró komoly összeg, a támadó szekció bármely posztján bevethető Jonathan Levi, korábban első sorban a jobb oldalon szerepelt. Azt zárójelben jegyezzük meg, 32 meccsen 15 kanadai pontot termelt 2022-ben, ám a Felcsút nem igazán számít a labdával domináns, attraktív csapatok közé.

Ognjen Mudrinski: klub nélkül -> Újpest FC (ingyen)

Az Újpest egyik legnagyobb gondja, hogy nem volt egy stabil kilencese – az utóbbi napokban Junior Tallóval szerződést bontottak. A házi gólkirály Abdou Diaby, ami sokat elmond a lila-fehérek hatékonyságáról, többek között emiatt szerződtették Ognjen Mudrinskit. Eredmény támadónak számított a szerb, horvát, szlovén élvonalban egyaránt, legutóbb Thaiföldön próbált szerencsét, kevés sikerrel. Egy biztos, az Újpestnek kell egy gólerős csatár, lehet, hogy a szerb lesz az.

Kapcsolódó cikkek