Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

Ugyan négy játékos is duplázott a legutóbbi NB I-es fordulóban, mellettük több remek teljesítményt láthattunk hétvégén. Fiatal játékos taszította még mélyebbre a fehérváriakat, kapusának sokat köszönhet a Vasas, valamint paksi csodacsere a Puskás Akadémia otthonában.

Szalay Szabolcs (Zalaegerszeg)

A zalaiak korábbi futballistájára Lendvai Miklósra méltóképpen emlékezett szeretett klubja, otthon tartották mindhárom pontot a Mol Fehérvár ellen. A győzelemre nagy szüksége volt Ricardo Moniz együttesének, hiszen 2023-at nagyon nehezen indították. A 2-1-es sikerben kulcsszerepet játszott a kék-fehérek fiatal támadója Szalay Szabolcs, aki előbb gólpasszt adott, majd parádés szabadrúgásgóllal döntötte el a találkozót.

Uram János (Vasas)

Hazai környezetben sem tudott nyerni az angyalföldi alakulat, a Kisvárda ellen szerzett pont hiába tűnik értékesnek, a döntetlenekkel nem mennek sokra Kondás Elemérék. A kapuból idén kirobbanthatatlan Uram János több bravúros védést mutatott be a találkozón, csak büntetőből, illetve egy balszerencsés öngól által sikerült túljárni az eszén. Rajta nem múlik a Vasas gyenge szereplése, ezúttal az egy szerzett pont nagy részben neki köszönhető.

Böde Dániel (Paks)

Ősszel két mérkőzés, majd száműzetés az NB III-as csapatba. Bognár György második eljövetelével Böde Dániel visszakerült a paksiak első csapatának keretébe. A rutinos csatár a Puskás Akadémia elleni mérkőzés hajrájában lépett pályára a két gólt szerző Varga Barnabás helyén, a bizalmat Böde két találattal hálálta meg. Mindkétszer egy kiváló levétel teremtette meg a lövőhelyzetet, egyik alkalommal sem hibázott a paksi legenda, aki 140 élvonalbeli gólnál jár a szombati terméssel.

Kapcsolódó cikkek