Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

Villarreal-Manchester United, szerda 21:00

A Villarreal és a Manchester United találkozója izgalmas meccset ígér. és más háttérrel érkezik az Európa Liga döntőjére a két csapat. A Manchester United a BL-csoportkörből kiesve jutott el a fináléig, a Villarealt pedig Unai Emery vezetésével mintha az EL-re teremtették volna. Épp ezért nem egyértelműek a döntő esélyei…

A Manchester United egy esetleges győzelemmel egész korrekt szezont zárhat, ami látva az indulást, egyáltalán nem mondható rossz teljesítménynek. A bajnokságban nem kellett izgulni, simán meglett a második hely és a BL-indulás, Bruno Fernandes egészen elképesztő szezont zárt, de Luke Shaw-t is kiemelhetjük, vagy éppen azt az Edinson Cavanit, akit nagyon sokak kétkedve fogadtak Manchesterben, teljesítménye azonban minden dicséretet megérdemel, a szezon második felére – résszint nyilván Martial sérülésének köszönhetően – ő lett a csapat elsőszámú csatára. Őt is jósolják egyébként a kezdőbe, nagyjából az alapcsapatra lehet számítani a Vörös ördögöknél, Harry Maguire játéka viszont kérdéses, amennyiben a csapatkapitány nem lesz játékra kész állapotban, úgy Axel Tuanzebe kaphat majd lehetőséget Lindelöf mellett. Érdekes lehet még a kapusposzt, hiszen az utóbbi időben úgy tűnt, Dean Henderson végleg kiszorította David de Geát, azonban az európai meccseken a spanyol hálóőr kezdett, így talán most is erre van nagyobb esély.

A Villarreal a hetedik helyre futott be a spanyol bajnokságban, lemaradásuk három pont volt az előttük végző Betishez képest. Az EL-ben viszont magabiztosan meneteltek el a döntőig, többek között Unai Emery előző csapatát, az Arsenalt kiverve. Ha már szóba került a tréner, ő kifejezetten jó ómennek tűnik a sorozat tekintetében, korábban ugyanis háromszor nyerte meg az Európa Ligát. A spanyoloknak fejtörést okozhat Samuel Chukwueze és Juan Foyth hiánya, a kezdő viszont így sem lesz gyenge, kérdés a csatárposzt, Moreno párja elől Bacca vagy Alcacer lehet.

További érdekesség egyébként, hogy a két csapat legutóbbi négy mérkőzése 0-0-val ért véget, gólok most születhetnek majd, de a rendes játékidőben döntetlenre számítunk.

Tipp: Döntetlen 3, 50

Kapcsolódó cikkek