Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

A második számú európai kupasorozat visszavágói következnek, ahol a 21 órás időpontban négy meccset játszanak.


 

Real Betis – Zenit Szentpétervár

Azzal, hogy nyert idegenben is az andalúz együttes, most odahaza, a Benito Villamarín közönsége előtt már nem is lenne muszáj újabb sikert aratnia Manuel Pellegrini egyletének, azonban aligha gondolkodhat így egy csapat. Noha a hétvégén városi rangadó vár rájuk, de most még Sergej Semak fiait kell kiejteni, hogy a pénteki sorosláson legyen miért izgulniuk.

 

Napoli – FC Barcelona

Egy döntetlent sikerült elérnie az odavágón Luciano Spalletti tanítványainak, vagyis ez azt jelenti, hogy hazai pályán a Stadio Diego Armando Maradona lelkes fanatikusai előtt kell kivívni a továbbjutást az olaszoknak. Xavi legénysége rengeteg helyzetet pazarolt el, ami okán most idegenben kellene villantaniuk, ami a hétvégi produktumuk alapján gyerekjáték is lehet, de kétséges, hogy tudnak-e ismét annyira hatékonyak lenni, mint ott vagy visszatér az odavágó helyzetkihasználása.

 

S.C. Braga – Sheriff Tiraspol

Két gólos hátrányt sikerült összeszednie Carlos Carvalhal csapatának a moldáv bajnok otthonában, amit nagyon nehéz lesz ledolgozni, hiszen a stabilan védekező és jól kontrázó Yuriy Vernydub együttesnek épp ennyi feladata lesz az Estádio Municipalban is, ami lássuk be inkább nekik kedvezhet, főleg akkor, ha ismét jó hatékonysággal váltják gólra a ziccereiket.

 

Rangers FC – Borussia Dortmund

A skót bajnok ugyan már Giovanni van Bronckhorst irányításával, de két gólos előnyt szerzett idegenben egy jóval magasabbra taksált együttessel szemben, ami komoly fegyvertény, főleg annak fényében, hogy most az Ibrox Stadiumban kellene ezt megőrizni. A hullámzó teljesítményt nyújtó Marco Rose fiainál megmondhatatlan, hogy mire számítson az ember, hiszen a hétvégén hatot rúgtak, miközben pár nappal korábban odahaza négyet kaptak. Nekik ez az egy sorozat maradt, amit idén megnyerhetnek, így nem adhatják fel, de esélyük nem sok maradt a továbbjutásra.

Kapcsolódó cikkek