Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

Ázsiában a világbajnoki-selejtezők második forduló közeledik a végéhez, így az ötödik fordulóban eldőlhet a továbbjutó kiléte is.

 

 

India – Kuvait, csütörtök 15:30

Négy forduló elteltével négy ponttal áll a csoport második helyén Igor Štimac alakulata, akik egy győzelem jó eséllyel bebiztosíthatnák a világbajnoki selejtező második köréből való továbbjutásukat. Ugyanis hiába a gyenge teljesítmény, a katariak dominanciája azt eredményez, hogy a körbeverések révén az „elefántok” odahaza, saját szurkolóik előtt harcolhatnak meg az egyik riválissal a sorsdöntő összecsapáson. A helyzet azonban két oldalról is vizsgálható, ugyanis egyrészt itt van az, hogy hazai pályán mindkét meccsüket elbukták, így pedig a Salt Lake Stadium közönsége sem lehet nyugodt a kedvencek teljesítménye okán. Cserébe viszont a dél-ázsiaiak egyetlen győzelmüket a most vendégségbe érkező Rui Bento csapata ellen aratta, vagyis a két együttes közelmúltbeli találkozóján az indiaiak örülhettek. Márpedig a közel-keletiek számára ugyancsak a győzelem lenne opció a folytatást illetően, mert egy döntetlennel nem tudják saját kezükbe venni a sorsukat. A „kék hullám” becenévre hallgató válogatott egyetlen esélye, hogy ők már letudták mindkét összecsapásukat a százszázalékos listavezető ellen, s a két hasonló erősségű riválissal szemben tudnak fordítani a helyzetükön. Ehhez a pontszerzés a minimum, de inkább győzni kellene, épp úgy, mint novemberben az afganisztáni túrájuk során.

Tipp: Gólok száma 2,5 alatt – 1.44

 

 

Kirgizisztán – Malajzia, csütörtök 17:00

A kilenc ponttal, jobb gólkülönbsége miatt listavezető „fehér sólymok” számára egy olyan mérkőzés következik, ahol egyrészt eldönthetik a továbbjutásukat, másrészt visszavághatnak az őszi vereségért, ugyanis az egyetlen vereségüket délkelet-ázsiaiak ellen szenvedték el. Ezek alapján nem lehet kérdés, hogy nagy nyomás lesz Štefan Tarkovič együttesén, hiszen odahaza biztosíthatnák be a világbajnoki selejtező második köréből való továbbjutásukat egy esetleges győzelemmel. A közép-ázsiaiak ráadásul megnyerték az előző két hazai meccsüket a kvartettben és most is favoritként léphetnek majd pályára a Dolen Omurzakov Stadium publikuma előtt, akik szeretnék megünnepelni, hogy egy lépéssel közelebb kerülnek az ország legjobb játékosai egy nagy álomhoz. A kirgizek az előző két alkalommal is a biskeki létesítményben játszottak, mely mondhatni szerencsét hozott nekik és ha azt vesszük alapul, hogy a vendégségbe érkező Kim Pan-gon tanítványai még nem tudtak idegenben diadalmaskodni, akkor nagyon is jó esélyeik vannak a hazaiaknak. A vendégeknek már annál kevésbé, márpedig neki most az otthonuktól távol is kellene egy siker, mert lépéshátrányban vannak, méghozzá nem is kicsiben, hiszen a nulla pontos utolsó elleni két siker miatt van bármiféle reményük. Ebből is adódóan a „tigrisek” rangadót még nem nyertek a kvartetten belül és most is komoly meglepetés lenne, ha ez összejönne nekik.

Tipp: Kirgizisztán győzelem – 2.33

Kapcsolódó cikkek