Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

A texasiak sorozatban tíz győzelemmel a rájátszás küszöbén vannak.

Amikor 2021 januárjában a Houston Rockets elcserélte az elégedetlen James Hardent, nyilvánvalóvá vált, hogy a bajnoki aranygyűrű nyolcévnyi üldözése után új csapatot kell építeni, ami évekbe telik majd. Bő három esztendő elteltével kezd beérni a tudatos építkezés gyümölcse, ugyanis a texasiak sorozatban tíz győzelmet aratva ott állnak a rájátszás selejtezőjének küszöbén, ahonnan éppen az elmúlt évtized legsikeresebb klubját, a hatszor döntős, négyszer bajnok Golden State Warriors együttesét szoríthatják ki. Ez lenne ám az igazi korszakváltás!

A Houston temérdek első körös választási jogot halmozott fel NBA-sztárjai elcserélése nyomán – Harden mellett Russell Westbrookot, Trevor Arizát és PJ Tuckert is értékesítette a vezetőség -, így az elmúlt három drafton hét játékos érkezett az első körben és a borítékolható gyenge szereplés nyomán háromszor a legjobb ötből választhatott. Elsőként 2021-ben Jalen Green második választottként lett a klub új arca, aki köré építeni akarják az új csapatot. Usman Garuba és Josh Christopher ugyanakkor nem váltotta be a hozzájuk fűzött reményeket, így őket elcserélték, utóbbiért viszont a mostani idényre sikerült megszerezni a liga egyik legjobb védekező specialistáját, Dillon Brooksot. A két évvel ezelőtti játékosbörzén harmadik választottként Jabari Smith került Houstonba, majd később Tari Eason is, tavaly pedig negyedikként Amen Thompson érkezett, illetve Cam Whitmore. A fiatalok sorát erősíti a török center, Alperen Sengün is, akit bár az Oklahoma City Thunder draftolt, de két első körös draftcetliért cserébe végül Houstonban kötött ki.

A tapasztalatlan tehetségeknek nyilvánvalóan idő és ezáltal türelem kell a fejlődéshez, meg persze néhány rutinos veterán. Utóbbit képviseli a jelenlegi szezon előtt szabadügynökként megszerzett 30 éves Fred VanVleet, aki bajnok is volt a Toronto Raptors színeiben. És alapszabály, végy egy jó edzőt, akinek irányítása alatt kiteljesedhetnek a fényes jövő előtt álló sztárjelöltek. Ez a személy Ime Udoka lett, aki első vezetőedzői évében nagydöntőbe vezette a Boston Celticset, amelyet aztán a klub belső szabályainak megsértése miatt – viszonya volt egy női alkalmazottal – kellett elhagynia. A Rockets viszont második esélyt biztosított számára 2023 nyarán.

Az egyértelmű volt, hogy az elmúlt három idényben elért 17, 20 és 22 győzelemnél ebben a szezonban már több várható, de március elsejéig nem úgy tűnt, hogy bekövetkezik az áttörés. Négy hete 25-34-es mérlegnél a javulás ugyan megkérdőjelezhetetlen, de a rájátszásnak még a selejtezője is távol volt. Innen viszont kezdetét vette a diadalmenet, pedig az sem segítette a csapatot, hogy két siker után bokasérüléssel kiesett az addigi legponterősebb játékosa, Sengün. De ezúttal talán éppen ez hozta el a fordulópontot, mivel az újonc Thompson kezdőbe kerülésével ugyan a védekezés valamelyest visszaesett, de támadásban vulkánkitöréshez hasonlítható fejlődés tapasztalható: március óta a Rockets a második leghatékonyabb az egész mezőnyben. Ennek pedig elsőszámú letéteményese Jalen Green, aki Sengün hiányában vállára vette az egész gárdát, így a harmadik évének végén kezd igazi sztárként kosarazni. Ebben a hónapban a teljesítménye – mérkőzésenként közel 30 pont, 63,9 százalékos hatékonyság mezőnyből – csak olyan sztárokhoz hasonlítható, mint Jannisz Antetokunmpo, LeBron James és Nikola Jokic. Kétszer áttörte a negyvenpontos határt, hét meccse pedig rendre 25 fölé jut.

De legyünk őszinték, a márciusi 13 meccsből (12-1) nyolc riválisnak negatív a mérlege, viszont ezeket az ellenfeleket jelenleg rendre habkönnyen, átlagosan legalább 15 pontos különbséggel verik a houstoniak, akiknek az eddigi menetrendje még így is az egyik legnehezebb az egész ligában, csak most épp a könnyebb szakaszban vannak. Azt is érdemes kiemelni, hogy a Houston ezalatt több meccset nyert vendégként – szám szerint hatot -, mint február végéig az egész szezonban. És bizony a nyugati első helyért küzdő Thunder is az áldozatok között volt, ráadásul idegenben, igaz legjobbját, Shai Gilgeous-Alexandert nélkülözte.

Most ott tartunk, hogy a Rockets 37-35-ös mérlegével már a 11. helyen áll és egyetlen meccsre megközelítette a Warriors csapatát, amely bizony továbbra is botladozik, elég ha csak annyit említünk, hogy amíg a Houston tízből tíz meccset nyert, addig a Golden State csak ötöt… A rájátszásba kerülésért vívott harc talán legérdekesebb és legizgalmasabb kérdése ez tíz meccsel az alapszakasz vége előtt.

Fogadj nálunk az NBA legjobb meccsire!

Kapcsolódó cikkek